Nyitókép: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Kis-Benedek József: most Odessza az oroszok legfontosabb célpontja

InfoRádió
2022. március 7. 19:14
Az ukrajnai háborúban leginkább a nagyvárosokat szorongatják az oroszok a nemzetbiztonsági szakértő szerint, így áll most a helyzet.

"Alapvetően déli irányból kezdtek támadni, most nagyon fontos cél, hogy elfoglalják Mariupol városát, az odavezető utak mellett a kisebb településeket, és meg akarják támadni Odesszát is, ahol előkészítő műveleteket fognak végrehajtani. Sajnos a humanitárius folyosók, amiben megállapodtak, nem működnek" – foglalta össze a jelenlegi háborús helyzetet Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő.

Kijevhez nemcsak északról, főként fehérorosz területekről közelítenek, hanem már három irányból, ezért a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanára szerint most elképzelhető az is, hogy nagy támadást még nem indítanak, ugyanakkor a főváros külső kerületeiben már folynak a harcok és a belvárosban is lehet találni felderítőket, akik előkészítik a majdani támadást.

Odessza az egyik legnagyobb ukrán kikötőváros, ott állomásozik az ukrán haditengerészet: ez nagyon fontos célpont az oroszok számára, Kijevet meg akarják fosztani a tengeri kijárattól a szakértő szerint, így itt komoly pusztításra kell számítani. A kikötőváros uralása utánpótlást biztosíthat az orosz hadsereg számára.

"Az oroszok a Fekete-tengert nyilvánvalóan fel fogják használni arra, hogy a további tengerészgyalogosokat vessenek be.

Kiemelt feladat lesz, hogy megtámadják, illetve elfoglalják Odessza városát" – fogalmazott a nemzetbiztonsági szakértő. Mindeközben az orosz erők a Kijev körüli településeket foglalják el, a főváros megtámadásának előkészítéseként. A város elfoglalására a szakértő szerint a képességek megvannak, de a tárgyalások és a nemzetközi közösség közvetítési kísérletei, valamint a logisztika beleszólhatnak ennek megvalósulásába.

"A logisztika lassabban halad, mint a hadműveletek, és ha nincs utánpótlás, lőszer és üzemanyag, lassabban haladnak a műveletek" – mondta Kis-Benedek József, és azt is említette: sokan próbálnak diplomáciai közvetítőként segédkezni. Joe Biden elnök közvetlen kapcsolatot alakított ki Volodimir Zelenszkijjel, a Pentagon kapcsolatba lépett az orosz vezetéssel, a török elnök és az izraeli miniszterelnök is közvetít, mindenki igyekszik tehát megtenni a tőle telhetőt, hogy a várhatóan borzasztó pusztítással járó kijevi ostrom mégse következzen be. Eközben Zelenszkij továbbra sem hagyja el Kijevet annak ellenére, hogy

az oroszok vadásznak rá.

"Búvóhelyek vannak, rá nagyon sokan vigyáznak, tehát nem olyan egyszerű az oroszok feladata. Próbálkoztak már, hogy elfogják, de ez nem könnyű, és azonnal akadna helyette valaki más, hiszen lehet látni, hogy az ukránok rendkívül elkötelezettek abban, hogy megakadályozzák az orosz hódítást. Nagyon komoly ellenállás van, amin meglepődtek az oroszok. Azok az oroszok, akik Kijevben vagy más ukrán nagyvárosokban élnek, nem támogatják Putyin tevékenységét, és Oroszországban is lehet már érzékelni azt, hogy nem mindenki támogatja őt, sőt, kifejezetten ellene vannak. Fehéroroszországban lemondott a vezérkari főnök, ami azt jelenti, hogy fehéroroszok sem akarnak testvérháborút folytatni Ukrajna ellen" – summázott a szakértő, aki szerint jól látható, hogy sok érv szól a támadások lassítása vagy akár megszüntetése érdekében, miközben Putyin is óriási nyomás alatt van.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást