Nyitókép: MTI/AP/Vadim Ghirda

Ungvárról nézve szürreális az ukrán helyzet - helyszíni információk

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2022. február 24. 15:06
Pánikvásárlás indult az ungvári boltokban, patikákban és benzinkutakon azt követően, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát - mondta az InfoRádiónak egy magyar, aki a kárpátaljai városban él. Balla Kolos szerint egyre több hadköteles fiatal tervezi, hogy elmenekül az országból.

Balla Kolos meglehetősen szürreálisnak nevezte, hogy Ukrajna háborúban áll, és tőlük mintegy 230 kilométerre rakétatámadásokra került sor, miközben Ungváron a helyzet teljesen olyan, mint a megszokott hétköznapokban. Leszámítva, hogy a patikáknál, benzinkutakon és boltokban nagy sorok vannak, vagyis kezdetét vette a kárpátaljai városban is a pánikvásárlás – tette hozzá megismételve, hogy az Ukrajnában bevezetett hadiállapot nyomai Ungváron – az említett körülményektől eltekintve – nem láthatók. „Itt senki nem mondaná meg, hogy egy háborúban álló országban jár” – fogalmazott.

Arról, hogy jelentősen megélénkült volna a határforgalom, és sokan, főként a fiatal sorköteles férfiak igyekeznének elhagyni Ukrajna területét, Bolla Kolos a közösségi médiában informálódott, ahol – elmondása szerint – arról lehet olvasni, hogy ugyan nagyobb lett valamivel a forgalom, ez még abszolúte nem tekinthető jelentősnek, jóval elmarad például a karácsonyi vagy húsvéti időszakhoz viszonyítva. Megérzése szerint biztos sokan elindulnak, miután bizonytalan a helyzet olyan szempontból, hogy mit is jelent azok számára a hadiállapot, akik hadkötelesek valamilyen szempontból.

„Nyilván eljuthat a helyzet egy olyan pontra, ahol már nem azt fogják nézni, hogy ki hadköteles és ki nem, hanem az ember kezébe nyomnak egy Kalasnyikovot… nem hiszem, hogy ez itt van a közelben, de nem lehet kizárni”

– vélekedett a férfi.

Hozzátette: az interneten ő is olvasta, hogy Ukrajnában momentán bárki lehet önkéntes, de hogy a valósában így van-e, azt nem tudja megerősíteni, miután Ungvár környékén nincs katonai támaszpont. „Állítólag, ha most valaki odamenne egy katonai támaszpontra, és azt mondaná, hogy igen, ő harcolni akar, függetlenül, hogy nincs tapasztalata, nem volt katona, stb., ez most lehetséges, de hogy ez a gyakorlatban is így van-e, vagy ez csak egy politikai lózung, azt nem tudom megerősíteni” – ismételte meg.

Ami az erőviszonyokat illeti, az ungvári férfi szerint egyértelmű, hogy az ukrán hadseregnek nincs esélye megállítani az orosz támadást, és azt is valószínűsíti, hogy egyes egységek nem is akarnak majd harcolni. Mint mondta, az afganisztáni szituációhoz hasonlóra számít Ukrajnában is, amikor a tálibok előtt konkrétan mindenki lerakta a fegyvert… Bár nem gondolná, hogy mindenki így fog tenni, de el tudja képzeni, hogy

lesznek olyan városok, ahol azt fogják mondani, hogy „oké, nincs értelme az ellenállásnak”, és nem fognak ellenállni

– elsősorban az ország keleti felében; Nyugat-Ukrajnában viszont biztosan sokkal erősebb ellenállásra számíthatnak az orosz csapatok – jegyezte meg.

Hogy mi lehet Vlagyimir Putyin szándéka, hogy esetleg el akarj-e foglalni egész Ukrajnát, azt viszont senki sem tudja – emelte ki Bolla Kolos, aki abban sem biztos, hogy az orosz elnök is egyértelműen tudja, hogy a végső célja, és nem menet közben találja ki. De a teljes ország elfoglalását és megszállását, ahogyan az elemzők többsége a kárpátaljai férfi sem tartja valószínűnek, hiszen irreálisan sok pénzbe és emberbe és egyéb dologba kerülne. Szemben egy kijevi bábkormánnyal, aminek a lehetőségét sokkalta inkább el tud már képzelni.

Rendőrségi készültség

Kárpátalján a Megyei Rendőrség teljes állományát egész napos szolgálatba helyezték. A megye minden bejáratánál rendőrségi ellenőrző pontokat állítottak fel, az utcákon és a településeken egyenruhások járőröznek.

A rendőrség vezetői arra kérik a kárpátaljai lakosokat, tartsák be a rendet és mindig legyen maguknál személyazonosító okmány - írta a Kárpátinfo.net.

A portál azt is közölte, hogy péntektől bezárnak az iskolák Beregszászban.

A képünk illusztráció.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ungvárról nézve szürreális az ukrán helyzet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást