Nyitókép: baspentrubas/Getty Images

Kiosztották a kártyákat az EP-ben - íme a magyar pozíciók

Infostart / MTI
2022. január 20. 21:32
Húsz szakbizottság és három albizottság lesz, ezek létszámáról és névsoráról is döntöttek csütörtökön Strasbourgban.

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a képviselők jóváhagyták az EP 20 szakbizottságának és három albizottságának létszámát, majd a képviselőcsoportok döntöttek a tagok névsoráról is - közölte az uniós parlament csütörtökön.

Az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezletének javaslatáról szóló, 673 szavazattal, 17 ellenszavazat és öt tartózkodás mellett meghozott döntés szerint az alábbi létszámmal működnek a parlamenti bizottságok és albizottságok az EP 9. ciklusának második felében.

Az EP külügyi bizottságának (AFET) 79 tagja lesz, 8-cal több az eddiginél. A fejlesztési bizottságnak (DEVE) 26, a nemzetközi kereskedelemért felelős bizottságnak (INTA) 43, a költségvetésért felelős bizottságnak (BUDG) 41, a költségvetés-ellenőrzési bizottságnak (CONT) 30, a gazdaság és monetáris ügyekért felelős bizottságnak (ECON) 61 (a korábbinál eggyel több), a foglalkoztatásért és a szociális ügyekért felelős bizottságnak (EMPL) 55, a környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságnak (ENVI) 88 (+7), az ipari, kutatási és energiaügyi bizottságnak (ITRE) 78, a belső piacért és a fogyasztóvédelemért felelős bizottságnak (IMCO) 45, a közlekedésért és idegenforgalomért felelős bizottságnak (TRAN) 49, a Regionális fejlesztési bizottság (REGI) 43, a Mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságnak (AGRI) 48, a halászatért feleős bizottságnak (PECH) 28, a kultúráért és oktatásért felelős bizottságnak (CULT) 31, a jogi ügyekért felelős bizottságnak (JURI) 25, az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságnak (LIBE) 69 (+1), az alkotmányos ügyekért felelős bizottságnak (AFCO) 28, a nőjogokért és az esélyegyenlőségért felelős bizottságnak (FEMM) 37 (+2), a petíciókért felelős bizottságnak (PETI) 35 tagja van mostantól.

Az emberi jogok albizottságának (DROI) 30, a biztonság- és védelempolitikai albizottságnak (SEDE) 30, az adóügyekkel foglalkozó albizottságnak pedig (FISC) 30 tagja van.

Magyarok

Az EP magyar képviselői a következő két és fél évben az alábbi szakbizottságokban lesznek állandó tagok.

A Fidesz EP-képviselőcsoportjából Bocskor Andrea (CULT), Gál Kinga (AFET), Győri Enikő (ECON), Járóka Lívia (FEMM), Tóth Edina (ENVI), Deli Andor (BUDG), Deutsch Tamás (PETI), Gyürk András (ITRE), Hidvéghi Balázs (AFET), Kósa Ádám (EMPL), Schaller-Baross Ernő (INTA), Trócsányi László (AFCO).

A Kereszténydemokrata Néppárt EP-képviselőjeként az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjában helyet foglaló Hölvényi György (DEVE, DROI).

Az EP Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoportjában helyet foglaló Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselői közül Dobrev Klára (EMPL), Ara-Kovács Attila (AGRI, SEDE), Molnár Csaba (ECON), Rónai Sándor (CONT, ENVI).

A Momentum Mozgalom EP-képviselői közül a Renew Europe nevű képviselőcsoportban helyet foglaló Cseh Katalin (AFET, DROI), Donáth Anna (LIBE).

Az EP szocialista frakciójában helyet foglaló, MSZP-s Ujhelyi István (TRAN).

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője (AFET).

Az Európai Parlament eljárási szabályzata alapján a bizottságok és albizottságok összetételének a lehető legnagyobb mértékben kell tükröznie a parlament egészének összetételét. A képviselőcsoportok és a független képviselők maguk döntik el, kit jelölnek az egyes bizottságokba és albizottságokba. A bizottsági helyek nem cserélhetők a képviselőcsoportok között.

A bizottságok elnökeit az egyes bizottságok és albizottságok alakuló ülésein választják meg.