Nyitókép: koto_feja/Getty Images

Sikerült megfékezni a tizenharmadik hullámot Kongóban

Infostart
2021. december 17. 09:45
Véget ért a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén október elején kitört, az afrikai ország történetében immár tizenharmadik ebola-járvány - jelentette be csütörtökön a kongói egészségügyi minisztérium.

A járvány legutóbbi hulláma Észak-Kivu tartományban ütötte fel a fejét. Tizenegy ember fertőződött meg, hatan közülük elhunytak a kórban.

Matshidiso Moeti, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai regionális igazgatója szerint a kongói egészségügyi hatóságoknak sikerült „megfékezniük a tömeges fertőzéseket és ezzel életeket mentettek”. Hozzátette, hogy az egészségügyi szakemberek minden egyes kitöréssel kulcsfontosságú tapasztalatokat szereznek, illetve alkalmaznak a járvány elleni küzdelemben.

Az egészségügyi hatóságok több mint 1800 embert oltottak be a Merck gyógyszeripari cég nemrég engedélyeztetett, ebola elleni ERVEBO oltóanyagával.

A WHO közlése szerint a járvány legutóbbi hulláma a kutatások szerint nagyvalószínűséggel a 2018-2020-as járványhoz köthető tekintettel arra, hogy az ebolavírus még sokáig fertőző lehet egy gyógyult ember szervezetében.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre a kórokozó. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.