Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Szigorít Bécs a koronavírus-helyzet miatt

Infostart
2021. november 5. 10:32
Étteremekbe, fodrászhoz és nagyobb rendezvényekre csak oltottak vagy a betegségen átesettek juthatnak be.

A napi megbetegedések száma rekordot döntött 8600 esettel, Michael Ludwig, a város polgármestere szerint a helyzet nagyon komoly. Ennek megfelelően a negatív PCR-tesztet már nem fogják elfogadni azoktól, akik étteremben ennének, közeli kontaktussal járó szolgáltatásokat, mint például fodrász végezte hajvágást vennének igénybe, illetve 25 főnél több ember részvételével zajló eseményeken vennének részt - írja a MedicalXpress.

A közel kilenc milliós népességű országban stagnál az átoltottság,

mintegy 64 százalék kapott már két adagot valamelyik koronavírus elleni vakcinából.

Ez alacsonyabb az uniós átlagnál, amely 67 százalék.

Ausztriában igyekeznek fellendíteni az oltakozási kedvet, két provincia is oltási lottóval igyekszik meggyőzni az embereket arról, hogy vegyék fel a vakcinát, ha eddig még nem tették volna meg. Burgenlandban autót nyerhet egy szerencsés oltott.

Az alpesi országban eddig a Worldometers adatai szerint 856 ezer ember fertőződött meg és 11 400-an haltak bele a betegségbe a pandémia alatt. Jelenleg 56 ezer fő az aktív esetek száma, súlyos vagy kritikus állapotban több mint 350-en vannak, ami az esetek 0,6 százalékát jelenti. Az ország a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen oltást használja immunizálásra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!