Nyitókép: MTI/AP/Francois Mori

Így még sosem nézett ki a Diadalív

Infostart
2021. október 7. 19:52
25 ezer négyzetméter újrahasznosított ezüstös kék polipropilén szövetbe csomagolták, és 3000 méter piros kötéllel rögzítették.

A projekt megálmodója Christo és Jeanne-Claude az 1960-as évek eleje óta tervezte, hogy a francia zászló színeibe öltözteti a Diadalívet, és végre teljesült egy 60 éves álom – írja a hirado.hu.

A néhai bolgár születésű művész Christo, 2020 májusában elhunyt, így 1961-ben elképzelt „L'Arc de Triomphe, Wrapped” című művét végül a művész unokaöccse, Vlagyimir Yavatchev keltette életre, mintegy 14 millió euróból (kicsivel több mint 5 milliárd forintból). A Diadalívet már elkezdték „kicsomagolni”, de a két hét alatt lenyűgöző fotók készültek róla.

Fotó: Nathan Laine/Bloomberg via Getty Images

A Christo által tervezett installációt Emmanuel Macron, francia elnök avatta fel. „,Egy őrült álom vált valóra” – mondta az ünnepségen.

Amikor Christo Párizsba érkezett, a Diadalív közelében bérelt egy kis szobát, az emlékmű pedig azonnal felkeltette a figyelmét. 1962-ben készített egy fotómontázst a Diadalívről becsomagolva, az Avenue Foch felől nézve, 1988-ban pedig egy kollázst. Hosszú éveken keresztül elutasították Christo művészeti projektjét, de 2017-ben, amikor egy kiállításán újra felmerült az ötlet, a városi hatóság és a műemlék-felügyelet jóváhagyta a becsomagolást.

Fotó: Arina Lebedeva\TASS/Getty Images

A L'Arc de Triomphe, Wrapped, Párizs ideiglenes műalkotását október elejéig – 16 napig – láthatták az érdeklődök.