Nyitókép: Egy szál rózsát helyeztek egy Emlékezünk feliratú cédulára a nácizmus 6 millió európai zsidó áldozatának emléket állító holokauszt-emlékmű betontömbjeinek egyikén Berlinben 2021. január 27-én, az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadulásának 76. évfordulóján, a holokauszt nemzetközi emléknapján. (MTI/AP/Markus Schreiber)

Megszökött a tárgyalása elől a háborús bűnökkel vádolt 96 éves német nő

Infostart
2021. szeptember 30. 12:54
Elhagyta reggel az idősotthont, ahol él, beült egy taxiba és ismeretlen helyre távozott. Elfogató parancsot adtak ki ellene.

Csütörtökön kezdődő tárgyalása előtt megszökött a hatóságok elől a most 96 éves Irmgard Furchner, akit azért idéztek bíróság elé, mert a vád szerint a második világháború idején, 1943 júniusa és 1945 áprilisa között a stutthofi (ma a lengyel Sztutowo) koncentrációs tábor titkárnőjeként több mint tízezer ember halálában működött közre – írja az Euronews alapján a Telex.

A Hamburgtól nem messze, egy idősotthonban élő Furchnernek csütörtökön kellett volna megjelennie a bíróságon, ám Itzehoe bíróságának elnöke reggel azt közölte, hogy a gyanúsított ismeretlen helyre távozott, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A bíróság szóvivője azt közölte, hogy a Furchner reggel elhagyta az idősotthont és beszállt egy taxiba, azóta nem tudják, hol van.

Irmgard Furchner évtizedek óta az első nő, akit a náci uralom alatt elkövetett bűnök miatt idéztek bíróság elé. Egy hét múlva egyébként egy nála is idősebb, százéves férfi is bíróság elé kerül majd, őt azzal vádolják, hogy a sachsenhauseni táborban volt őr.