Nyitókép: Zephyr18/Getty Images

A karácsony előtti pánikvásárlást előznék meg Nagy-Britanniában

Infostart
2021. szeptember 25. 12:30
Egy mélyhűtött ételekre specializálódott élelmiszerlánc vezetője arra kéri a vásárlókat, ne kezdjenek felhalmozásba karácsonyra készülve annak ellenére sem, hogy valósak a félelmek a szokásosnak megfelelő választék elérhetőségével kapcsolatban.

A britek nehéz karácsony elé nézhetnek: az Iceland, egy mirelit ételeket forgalmazó lánc vezérigazgatója, Richard Walker már korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentős ármelkedésekre számíthatnak a szigetország lakosai a teherautóvezető-hiány miatt, ami leginkább a friss árukat forgalmazó láncoknál jelenik majd meg. Legutóbb pedig a szén-dioxid-válság is sújtotta az élelmiszer-ipart, és ezen belül a mireliteseket is.

Walker most arra kérte a briteket, ne álljanak neki már most árut felhalmozni karácsonyra készülve, számol be a Sky News.

A legrosszabbra készülnek

Nyilatkozatát nem sokkal azt követően tette meg, hogy a britek legnagyobb áruházláncának, a Tescónak vezetősége arról tájékoztatta a kormányt, hogy aggódnak az ünnepek előtti esetleges pánikvásárlási roham miatt. A Tesco képviselőjének félelme szerint ami az év végi időszakban rájuk várhat, az még

annál is rosszabb lehet, mint amit a koronavírus első hullámának idején tapasztaltak.

A szupermarketláncok az elmúlt hónapokban azt kérték a kormánytól, hogy enyhítsenek a brexit következtében életbe léptetett bevándorlási megszorításokon és a teherautóvezetőket is vegyék fel a hiányszakmák listájára.

Balerina jöhet, sofőr nem

Walker arról beszélt, sokkolónak tartja, hogy balerinákat és zenekari zenészeket beengednek az országba, míg egyes szakmákban, melyek képviselői működésben tartják az országot, komoly az emberhiány.

"Természetesen hosszabb távon szükségünk van brit járművezetők felvételére, és remélem, hogy ez meg is fog történni, de hat-kilenc hónapot vesz igénybe, hogy felkészítsük őket, addig pedig a karácsony miatt kell aggódnunk"

- mondta.

A kormány elutasította a javaslatot arra hivatkozva, hogy Európa-szerte járművezetőhiány van. Az Egyesült Királyságban 100 ezer teherautóvezetőre lenne még szükség. A vállalatoknak most nemcsak a szállításért, de a sofőröknek is többet kell fizetniük, ami a fogyasztókon lecsapódó áremelkedéshez vezet.

Sok a hátráltató tényező

Az áremelkedéshez hozzájárul továbbá az üzletek harca a munkaerőért, az emelkedő energiaárak jelentette kihívás, valamint az is, hogy hiány van a gyártási folyamatban - azon belül is a vágásban is - használt szén-dioxidból.

A Tesco mindezek ellenére úgy nyilatkozott, széles választékkal várja a vevőit, míg egy másik lánc, a Sainsbury's változó választékról beszélt az egyes kategóriákban.

Más nagy láncok is ellátási problémákról adtak hírt, hozzátéve, hogy a kereslet visszatért a korábbi szintre a lezárások okozta visszaesést követően.