Nemrég még a pénzjutalom lehetősége is felmerült – a görög kormány próbálkozott vele egy ideig, mellesleg hasonló felajánlást (100 dolláros „támogatást” az oltásfelvevőnek) most éppen Joe Biden elnök szorgalmazott az Amerikai Egyesült Államok helyi vezetőinél –, de más jellegű „kedvezmények” ötlete is előjött.
A cseh kormány például két szabadnapot kínált fel köztisztviselőknek, ha oltásra jelentkeznek, Németországban pedig Sonneberg városa ingyenes bratwurstot (sült kolbászt) ígért oltás utánra (az esetről tudósító Guardian szerint eddig kétszázötvenen éltek a lehetőséggel).
Azért a jellemzőbb inkább az, hogy
egyre több helyen bizonyos dolgok elérhetőségét védettségről tanúskodó igazolás bemutatásához kötik.
A legkövetkezetesebb e tekintetben a napokban elfogadott francia törvény, amelyik a társadalmi élettől, avagy a nyilvános étkezéstől, a szórakozáson és részben sportoláson át a tömegközlekedés bizonyos fajtájáig mindenütt az igazolásától tette függővé a részvétel lehetőségét.
Kevésbé széleskörűen, de hasonló logika mellett működik az olasz – és mellesleg már sokkal korábbról részben a dán – járványügyi helyi „zöld kártya” is (miként a közelmúltig ugyanez Magyarországon sem volt ismeretlen). Mellesleg ugyanilyen rendszerű és célzatú kártya intézményesítését jelentette be a nyár végétől a brit kormány is.
Vannak aztán a plusz "terelők" is. Franciaországban például az oktatási miniszter közölte, hogy
ősztől a 12 évesnél idősebbek közül az vehet csak személyesen részt majd tantermi oktatáson, akit beoltottak.
De ugyanígy az „érdekeltség” növelésének egyik válfaja, hogy szintén francia földön szeptembertől már fizetős lesz a Covid-tesztek készítése (jelenleg még ingyenes).
Németországban az egyik bajor hotel (az Obermühle Boutique Resort, a tartomány Garmisch-Partenkirchen nevű városkájában) októbertől csak beoltottakat fogad. És a példák, ötletek sora még folytatható.
Vannak aztán foglalkozások, amelyeknél mind több helyen immár a kötelezés – tehát a közvetlen kényszerítés – eszközét is bevetették. Sok országban ilyen az egészségügyi ellátás, de az elmúlt hét amerikai híre volt, hogy Washington a szövetségi hivatalok valamennyi alkalmazottjára is kiterjeszti ugyanezt.
A kényszer teljes körű (össztársadalmi) alkalmazása azonban – Nyugaton legalábbis – sehol nem merült fel. Annál inkább
kezd jellemzővé válni a társadalmi nyomás fokozása,
azon John Stuart Mill-i elvből kiindulva, hogy ha valakinek szabadsága mások biztonságát (vagy szabadságát) veszélyezteti, akkor ezt korlátozni már morálisan elfogadható. Vagy ahogy Joe Biden fogalmazott legutóbbi washingtoni sajtóértekezletén: a „szabadság felelősséggel jár".
A Financial Times szerint ez annyiból részben működik, hogy érzékelhetően növekvő a feszültség a nagyobb mozgásszabadságra („a normális élethez való visszatérésre”) törekvő beoltottak és az ezt elvetők között. A brit lap ennek kapcsán idézte a legalacsonyabb beoltottsági rátával rendelkező Alabama állam republikánus kormányzóját, Kay Iveyt, aki legutóbbi beszédében azon fakad ki, hogy
„a be nem oltottak húznak le minket”.
Más kérdés, hogy ez távolról sem hat meg mindenkit, miként az jól lemérhető volt az elmúlt hetek tüntetéseiből is. Franciaországban a múlt hétvégén megint 200 ezren az utcára mentek, tízezrek vonultak számos olasz nagyvárosban is (Milánótól Rómán át Nápolyig, mellesleg olyan jelszavakkal, hogy „a zöld kártya egyenlő az apartheiddel”, meg hogy „nemet mondunk a náci kártyára”). És szintén ezrével tiltakoztak Berlinben és több más német városban is.
Az ő megközelítésüket abban foglalta össze az oltást maga is elvető Hubert Aiwanger, Bajorország kormányfőhelyettese, hogy az oltás felvétele mindenkinek szabad akaratán és meggyőződésén kell, hogy alapuljon.
„A vörös vonal a saját testem”
– jelentette ki a bajor politikus lapjelentések szerint.
Mindezek fényében is gondolják sokan, hogy a döntő lökést végül a pozitív és negatív érdekeltségek társadalmi alakulása fogja eldönteni. Végül is sokan nem feltétlen elszánt oltásellenesek, csupán egyszerűen kivárnak. (Az amerikai Kaiser Family Foundation felmérése a népesség 10 százalékára tette arányukat, ami egy 330 milliós országban már nem csekélység.)
Sokak szerint esetükben a megfelelő időpontban és hangsúllyal alkalmazott „terelés” dönthet végül. A Macron elnök nevéhez kötött új francia törvény ellen például 200 ezer ember ugyan utcára ment, de közben
néhány nap alatt ötmillióan felvették az első, további hatmillióan pedig a második oltást,
az amúgy vakcinák tekintetében leginkább szkeptikus uniós országban (tavasszal még csak a megkérdezettek 40 százaléka mondta, hogy kész beoltatni magát).
És hogy nem csak francia jelenségről van szó, azt mutatja Olaszország példája is, ahol „Draghi kártyájának” bevezetése után egyes régiókban rövid időn belül 200 százalékkal nőtt az oltottság aránya, mintegy láthatóan visszaigazolva a miniszterelnök azon érvét, hogy „a beoltottság az egyetlen módja a gazdaság nyitva tartásának”.
Mindez még mindig nem zárja ki, hogy máshol végül más eszközökkel oldják meg ugyanezt. Aminek illusztrálására a Guardian idézte Fülöp-szigetek erős kezű elnökét, Rodrigo Dutartét, aki a lap szerint kijelentette: „Aki nem engedi, hogy beoltsák, annak nem szabad megengedni, hogy elhagyja az otthonát.”