Nyitókép: Rodrigo Reyes Marin - Pool/Getty Images

Japán cégek ezrei kezdték meg a munkavállalók oltását

Infostart
2021. június 22. 21:30
Az olimpiát rendezni készülő országban hétfőn számos munkáltató kezdte el dolgozóinak és azok családjainak immunizálását, hogy ezzel segítsen a lassan haladó oltási kampányt felgyorsítani.

A nagyszabású akcióban 13 millió embert érhetnek el a cégek: sok munkavállalót megnyugvással tölt el a tudat, hogy így sokkal hamarabb juthat hozzá a vakcinához.

A Suntory, egy tokiói italgyártó cég alkalmazottja, Daimaru Juka láthatóan megkönnyebbült, miután megkapta a vakcinát, számol be róla az AP alapján a MedicalXpress. "Féltem, hogy fájni fog, de nem volt olyan rossz, mint amilyennek hittem. most már nem kell majd annyira aggódnom, amikor vonattal jövök dolgozni" – mondta.

A Suntory több mint 50 ezer embert olt be a tervek szerint a Moderna vakcinájával. Ehhez helyszínenként legalább ezer embert immunizálnak egy napon: családtagok mellett beszállítókat és partner cégeknél dolgozókat is bevonhatnak ebbe az akcióba. Nagyjából 3500 cég kért ilyen módon elosztható oltást.

Az akcióhoz az egyetemek is csatlakozhatnak, sőt, a kisebb cégek szakszervezeteken keresztül válnak bevonhatóvá,

így az egészségügyi minisztérium szerint senki sem esik el attól a lehetőségtől, hogy akár munkahelyén vehessen fel vakcinát.

A Toyota a tervek szerint 80 ezer ember beoltásáról gondoskodik, az Uniqlo ruhamárkát tulajdonló Fast Retailing pedig 18 500 dolgozót olt be. Köztük részmunkaidős dolgozók, takarítók és a kávézóikban felszolgáló alkalmazottak is lesznek. A munkáltatók jelentkezését munkahelyi vakcinázásra egészen a jövő év februárjáig várják.

A szigetország lakosainak jelenleg

mindössze 6 százaléka van beoltva,

pedig már februárban megkezdődött az immunizációs program, melynek keretében kizárólag külföldről behozott oltásokkal immunizálják a japánokat. A hadsereg és a helyi kormányzatok mellett mostantól a munkáltatók is nagy részt vállalnak a folyamatban, melyet ettől felgyorsulni remélnek.

A Suntory vezető HR-menedzsere, Szen Daiszuke szerint augusztusra végezni fognak az 51 500 ember immunizálásával. A folyamatra heteken át készültek, mivel az oltások beadásához orvosokat és nővéreket is kellett verbuválniuk.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!