Nyitókép: MTI/AP/Roman Krucsinyin

Fegyveres támadás egy kazanyi iskolánál, halálos áldozatok is vannak

Infostart
2021. május 11. 09:54
Az első hírek szerint kilencen meghaltak és több embert vittek kórházba.

Fegyveres támadást követtek el egy iskolánál kedden az oroszországi Kazanyban, az előzetes adatok szerint legalább kilenc ember, myolc diák és egy tanár meghalt - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség mentőszolgálati forrásra hivatkozva. Tíz ember sérült meg, közülük négyet kórházba vittek, ám a helyi egészségügyi központ később azt közölte, hogy 12 diák és egy felnőtt került a kórházba.

A Sky News később már 11 áldozatról adott hírt.

Két fegyveres vett részt a támadásban. A RIA beszámolója szerint egy 17 éves fegyverest elfogtak, a másikkal pedig végeztek a biztonsági erők.

A támadás indítéka egyelőre nem világos.

Egy diák a TASZSZ-nak elmondta, hogy a támadást megelőzően robbanás rázta meg az épületet.

Egy szemtanú az orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy gyerekek ugráltak ki az ablakokon, a támadók elől menekülve.

A biztonsági erők tagjai a kazanyi 175-ös számú iskolában elkövetett lövöldözés helyszínén 2021. május 11-én. A lövöldözésben legkevesebb tizenegy ember, köztük kilenc gyerek életét vesztette, 32 megsebesült. Az egyik, 17 éves támadót elfogták, a másikat a biztonsági erők lelőtték. MTI/AP/Max Zareckiy

Az iskolából több gyereket evakuáltak, de néhányan az épületben rekedtek.

A rendőrség nagy erőkkel van jelen a környéken.

(Cikkünk frissül.)