Sokak szerint Laschet voltaképpen masszív ellenszélben nyerte el keddre virradóra a keresztény uniós szövetség kancellárjelöltségét, lévén szinte a teljes német média kezdettől fogva – már CDU-elnökké válása kapcsán is – fanyalogva beszélt róla. A visszatérő értékelés mindig az volt, hogy profilja nem elég éles, túl „lágy”, túl „kedves fickó”, túl „középen” van, vagy éppen túl „merkelista”.
Hozzá képest mindkét választásnál akadt markánsabb, látszólag határozottabb és radikálisabb – továbbá felmérések szerint a választók körében éppen népszerűbb – alternatíva is: a CDU élére Friedrich Merz, a kancellárjelöltségnél Markus Söder személyében. Aztán a végén mégis, mindkét fordulót megnyerte.
A keddi médiajelentések még folytatták a kétkedő megközelítést, ismét felidézve, hogy Laschet a közvélemény megítélésében változatlanul az utolsó harmadban van, sőt, kedd estére még olyan felmérés is napvilágot látott – az RTL/n-tv megbízásából készítették -, amelyen
a hír hallatán egyenesen zöld párti választási győzelmet valószínűsítettek
(28 százalékot jelezve a zöldek, 21 százalékot a CDU/CSU pillanatnyi támogatására).
Mindeközben kezdtek feltűnni más szempontokat is felidéző értékelések
Már önmagában az is, hogy ennyi kétkedő hang ellenére valaki minden fordulót meg tud nyerni – méghozzá kancellárjelöltséghez két egymás követő fórumon is jelentős többséggel – egyes szakértők szerint legalábbis figyelmet érdemelhet.
Volt, aki ennek kapcsán felidézte, hogy amikor a CDU az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban 2010-ben ellenzékbe szorult, Laschet (aki addig tartományi családügy miniszter volt) a szociáldemokrata helyi kormányzás hét éve alatt mindvégig szívós ellenfélnek bizonyult, és el is érte, hogy a 2017-es tartományi választáson elsőként befutott helyi CDU őt tette meg tartományi miniszterelnöknek.
Mindez sokak szemében
minden „jófiúság” és „kedvesség” mellett is láthatóan valószínűsített nem kevés szívósságot, eltökéltséget és kitartást is.
Voltaképpen hasonló történt a CDU pártelnöksége esetében is. A januári kongresszuson 1000 küldött voksait számlálva alig néhány tucatot kitevő többséget tudott csak maga mögé állítani. Azóta a pártkapcsolatok építésén dolgozott, és el is érte, hogy bár voltak pártbéli támogatói Söder kancellárjelöltségének – még a CDU parlamenti képviselői között is –, a döntő pillanatban azonban (most hétfőn) a pártvezetés egésze, majd szélesebb körű belső szavazáskor is a voksolók háromnegyede már mellé állt.
Mi szól mellette?
Aminek fényében az újabb elemzések már azt kezdték el összegyűjteni, hogy mi minden is szól Laschet mellett. Visszatérő vélemény, hogy bár nem átütő hatású karizmatikus politikus, visszafogott megszólalásai azonban képesek látszólag egymástól elidegenült véleményeket, személyeket, csoportokat összeterelni, párthatárokon is átnyúlva embereket megszólítani.
Sokat számíthat az is, hogy a német választói kör egészét tekintve
a társadalmi többség még mindig kevésbé a szélsőségek, és inkább főáram követésére fogékony.
Ennyiből egyes vélemények szerint még megtérülhet a számára, hogy amikor 2018-ban – miután Angela Merkel lemondott a pártelnökségről – a kereszténydemokraták körében heves vita dúlt egy esetleges markánsabb jobbra nyitás körül, Laschet határozottan azt a vonalat képviselte, hogy a CDU profiljának a meghatározó vonása nem annyira „konzervatív”, mint inkább „keresztény” jellegében gyökerezik.
És Markus Söder?
Ezzel egybecseng, hogy eközben Paul Taylor, a Politico elemzője szerint éppen az „alpesi, populista szélsőség” hangoztatása szólt egyebek között a nagy belső rivális, a bajor keresztényszocialista Söder ellen. Söder láthatóan azt a hajdani, Franz-Josef Strauss által hangoztatott vonalat képviseli, ami már a hetvenes években úgy szólt, hogy „tőlem jobbra nincs parlamentképes német politikai erő”. Ez lehet vonzó Bajorországban, de az ennél alapvetően jobban középen álló német közvélemény nagy részénél kevésbé számít vonzerőnek – mutatott rá Taylor.
Aki egyúttal elemzésében számos példán keresztül azt is demonstrálta, hogy Söder véleménye az elmúlt tíz évben több markáns kérdésben is gyakran jelentős változásokon ment keresztül. A tízes évek első felében zajlott görög pénzügyi válság idején például vezető szószólója volt annak, hogy Görögországot szórják ki az euróból. A menekültválság megjelenése után hermetikus határzárat és származási országonként éves kvótákat követelt. A koronavírus járvány kirobbanása után az EU egyik hangos bírálójaként lépett fel, és igen rövid időn belül orosz vakcinamegrendelést helyezett kilátásba a tartománya számára.
Ez a retorika az egyes ügyek kapcsán utóbb sokat enyhült, amit Taylor azzal magyarázott, hogy kancellár-aspiránsként igyekezett jobban középre csúszni. Ez azonban szolgálhatott hátrányára is, ugyanis
nem annyira az elvhű politikus, mint inkább a konjunkturális alkalmazkodó benyomását is kelheti.
Emellett sokak szerint nem feltétlen lett volna előnyös jó eséllyel olyan embert a kancellári székbe ültetni, aki az Európai Unió politikájában központi szerepet játszó Németország élén képvisel gyakran felettébb kritikus hangot az Unióval szemben.
A Pizza-kapcsolat is számít
Söder és Laschet vetélkedésekor gyakran visszatérő érvelés volt, az előbbinek kiváló a viszonya a zöld politikusokkal és a zöld politikai programmal. Csakhogy – mutatnak rá most többen is –, ugyanez még inkább elmondható Laschet-ról is. Méghozzá esetében – megint – nem csupán a pillanatnyi tendenciákra válaszul, hanem évtizedes következetességgel. Feljegyezték, hogy már a 90-es évek elején, amikor a kormány és a parlament még Bonnban volt, Laschet és köre szoros kapcsolatot tarott a helyi zöld pártvezetőkkel („Pizza-kapcsolatnak” hívták ezt, mivel rendszeresen egy helyi pizzázóban gyűltek össze).
A Pizza-kapcsolat értesülések szerint aztán Berlinbe átköltözve is életben maradt, ezért nevezik sokan Laschet-t
„zöld kereszténydemokratának”.
Mindezt összefoglalva, és tekintettel a nagy pártok helyzetéből adódó nyomatékra és tehetetlenségi lendületre, mind több megfigyelő úgy tartja, hogy ha első körben nem is feltétlen Laschet a CDU/CSU-t, de a párt Laschet-t mint kancellárjelöltet minden mostani károgás ellenére győztessé teheti a szeptemberi választáson.
Mindez mit sem változtat azon, hogy a zöldek nélkül Laschet sem fog tudni kormányt alakítani, de a fentiek nyomán sokak szerint ez nem is lesz olyan nehéz a számára, és talán a zöld pártnak sem lesz ellenére.
Ezzel a német belpolitikába utóbbi években berobbant zöld párti jelölt, Bearbock legalábbis alkancellár lehet majd, ami egyes vélemények szerint távolról sem mond ellent annak, hogy idővel majd kancellár is lehet még belőle. De lehet, hogy neki is jót tesz, ha első körben először kormányzati tapasztalatokra tesz szert – még kancellárság nélkül. Cserébe, egy későbbi ciklusban, ehhez is felkészületebben állhat majd hozzá.