Nyitókép: Wikipédia/Aurelien Guichard

Így temeti a királynő Fülöp herceget

Infostart
2021. április 12. 20:38
A windsori kastély Szent Györgyről elnevezett kápolnájában lel örök nyugalomra a pénteken elhunyt Fülöp herceg, ahol mindössze harminc szerette jelenlétében tartják meg temetését.

Helyi idő szerint április 17-én, szombaton három órakor kezdődik II. Erzsébet királynő néhai férjének, Fülöp hercegnek temetése Windsorban: az eseményt televízió közvetítés formájában világszerte figyelemmel kísérhetik a monarchia hívei, ám a herceg végakaratának megfelelően maga a ceremónia minden sallangtól mentes lesz, és nem is ravatalozzák fel nyilvánosan.

Teste a temetés napjáig egy, a windsori kastélyban található kis kápolnában pihen. Koporsóján saját királyi zászlaját láthatják majd azok, akik csatlakoznak a közvetítés követőihez: ennek elemei görög és dán felmenői mellett királyi címére utalva Edinburgh várát és a Mountbatten-családot is megidézik. Emellett virágkoszorú, 2011-ben kapott főadmirálisi tisztjére utaló sapkája és a hivatalos eseményeken viselt kardja jelzi még, ki fekszik a koporsóban, írja a BBC.

Visszafogott szertartás

Fülöp nem állami temetést kap: ezt alapvetően az uralkodók számára tartják fenn, ritka kivétel az, ha valaki ilyesmiben részesül, Winston Churcilltől vett így búcsút népe. Az Anyakirályné és Diana hercegnő kapott olyan temetést, mint amilyet most Fülöp hercegnek is rendeznek.

A koronavírus miatt életbe léptetett korlátozások jegyében a szertartás jóval visszafogottabb lesz, mint amilyet egyéb körülmények között tartanának

– igaz, a BBC szerint a királyi család tagjai azt sugallják, ez sokkal jobban képviseli majd azt, amit Fülöp maga is szeretett volna.

A temetés napján, szombaton helyi idő szerint 14:40-kor – hazai idő szerint 15:40-kor – Fülöp koporsóját egy olyan Land Roverre helyezik, amelynek tervezésében maga a herceg is részt vett. Öt perccel később indul meg a menet, melyben az autót pallérosok kísérik olyan katonai testületek képviseletében, amelyek valahogyan kapcsolódnak a herceghez. A királyi család tagjai, köztük Károly herceg, gyalogosan követik a járművet. A királynő más úton megy a kápolnába. Az úton a Királyi Haditengerészet, a Királyi Tengerészgyalogosok, skót Highlanderek, a Skót Királyi Ezred 4. zászlóaljának tagjai és a Királyi Légierő tagjai állnak majd sorfalat. A Királyi Lovastüzérség ágyúi díszlövéssel búcsúztatják a herceget, harangszó mellett.

Személyi titkára ott lehet

A koporsó 14:53-kor érkezik meg a tervek szerint a Szent Görgy Kápolna nyugati lépcsőjéhez, ahol a himnusz, majd egy tengerészdal szól tiszteletére. A windsori esperes és a Canterbury érsek fogadja a koporsót, amellyel a királyi család tagjai mellett Fülöp személyi titkára lép csak be a kápolnába, a menet többi része kinn marad.

Fülöp herceg zászlaja

Helyi idő szerint 15 órakor egy perces csöndet tartanak országszerte, majd a temetés megkezdődik azt követően, hogy a koporsót a ravatalra helyezték. Az oltáron a herceg kitüntetéseit helyezik el a szertartás idejére, majd annak végeztével Fülöp koporsója a királyi sírkamrába kerül.

A temetésen legfeljebb harminc fő vehet részt,

a pallérosok és a szertartásban részt vevő egyházi személyek mellett. A részt vevőknek maszkot kell viselniük, de azt pontosan nem lehet még tudni, kik lesznek köztük – Harry herceg biztosan egyikük.

Mindenkit kérnek, maradjon otthon

A Forth Bridge névre keresztelt, Fülöp herceg halála esetére készített eredeti forgatókönyv sokkal nagyobb szabású előkészületeket jelentett volna: katonák százai álltak volna sorfalat, nagyon sok érdeklődő is a helyszínen kísérte volna figyelemmel a temetést. Most azonban a királyi család tagjai azt kérik, hogy a gyászoló britek ne vigyenek virágokat a rezidenciák elé, ne csoportosuljanak sehol, ne próbáljanak meg személyesen is részt venni az eseményen a koronavírus miatti korlátozásokat betartva.

Jelenleg Nagy-Britanniában

nemzeti gyászt tartanak szombatig, a temetés napjáig.

A királyi család tagjai kéthetes nyilvános gyásszal róják le tiszteletüket Fülöp herceg előtt: ez alatt teljesítik ugyan közszerepléseiket, de lehetőleg feketében vesznek részt az eseményeken.