Nyitókép: Lynn Bo Bo

Tizennyolc tüntetőt megöltek a rendőrök Mianmarban

Infostart / MTI
2021. február 28. 14:50
Több városban is népes tüntetések voltak – és halottak meg sebesültek is.

A mianmari rendőrség megölt hét tüntetőt, és sokakat megsebesített vasárnap a tüntetések oszlatásakor, három városban – közölték helyi források.

Frissítés: Tizennyolc embert agyonlőtt, sokakat pedig megsebesített a mianmari rendőrség vasárnap a tüntetések oszlatásakor – erősítette meg az ENSZ emberi jogi irodája az erről szóló "hiteles információkat". A rendőrség és a hadsereg halált okozó erőt használt a békés tiltakozók ellen, aminek következtében hiteles információk szerint legalább tizennyolcan életüket vesztették, harmincan pedig megsebesültek" – írta közleményében a világszervezet emberi jogi főbiztosának szóvivője.

Kjav Htike politikus arról számolt be, hogy az ország déli részén fekvő Davei városban a rendőrség tüzet nyitott a tiltakozókra. Három ember meghalt, többen megsebesültek. Az értesülést megerősítette a The Dawei Watch című helyi média, amely szerint legalább egy ember életét vesztette, és több mint egytucatnyian megsebesültek.

A rendőrség az ország legnépesebb fővárosában, Rangúnban is rálőtt a tüntetőkre. Egy neve elhallgatását kérő orvos azt mondta, hogy a kórházba mellkasi lőtt sebbel szállítottak egy embert, aki később meghalt. Az értesülést a The Mizzima és a The Myanmar Now című független helyi médiumok is megerősítették oldalaikon erősen vérző emberek képét közölve.

Szemtanúk szerint a rendőrök hanggránátokkal is oszlattak Rangúnban. Egy nő a hangrobbanásoktól szívinfarktust kapott és meghalt – mondta leánya és kollégái.

A rendőrség és a katonai kormányzat nem reagált a sajtó megkeresésére az ügyben.

Mandalajban, az egykori királyi székhelyen, a tiltakozások hatósági oszlatásakor ketten meghaltak. Tüntetések voltak több más településen, köztük Lasióban, az ország északkeleti részén – számoltak be helybeliek és a sajtó.

A délkelet-ázsiai országban egy hónapja keletkezett káosz azt követően, hogy a hadsereg magához ragadta a hatalmat és őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjít, valamint pártjának, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) irányítóit. A katonaság azt állítja, hogy a tavaly novemberi választásokon az NLD csalással aratott fölényes győzelmet.

Azóta rendszeresek a tiltakozások a katonai hatalomátvétel ellen, a hatóságok nem képesek megakadályozni a mindennapos tüntetéseket és a polgári engedetlenségi mozgalmat. A rendőrség több alkalommal is éles lőszerrel próbált oszlatni, a demonstrációknak már több halálos áldozata van.

A puccs, amely közel 50 éves katonai uralom után megakasztotta Mianmar demokrácia felé haladását, több százezer tüntetőt vitt az utcákra. A hatalomváltást élesen elítélték a nyugati országok, amelyek közül több korlátozott szankciókat vezetett be Mianmar ellen.