Nyitókép: Fuchs Richárd / Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Bangladesi sziámi ikrek: két év után hazatér az egész család

Infostart
2021. február 23. 08:31
A szétválasztott bangladesi ikerkislányok még ebben a hónapban elhagyják a dakkai kórházat - Pataki Gergely elmondta, hogy vannak a gyermekek.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítójával, a bangladesi plasztikai és helyreállító sebészeti missziók létrehozójával az Index készített interjút. A portálnak elmondta, hogy Rabeya jelenleg szinte korának megfelelő állapotban van, óvodás közösség tagja lesz. Rukaya még sok fejlesztésre szorul, de állapota folyamatosan javul.

Rabeyának megváltozott a világ a koponyaplasztikája óta, kitágult a mozgástere, élvezi a mozgás szabadságát. Rukaya még sok fejlesztésre szorul, de állapota folyamatosan javul, a család mindennapjaiban érzelmileg jelen van, és egyre több külső inger iránt érdeklődik - mondta Pataki Gergely.

A kislányok a kórházban gyógytornász által biztosított kezelésben részesülnek, emellett foglalkozásterapeuta is naponta tart számukra rehabilitációs tréninget, valamint kezelésükben beszéd- és evésterapeuta is részt vesz.

Hozzátette: pár hét múlva Bangladesbe utaznak, hogy „elengedjék” a kórházból a kicsiket. Az ezután pár hónap múlva esedékes újabb missziót még elő kell készíteni, ez a következő feladat.

Pataki Gergely hosszan beszélt a Szász Jánossal kirobbant nézeteltérésről is, és végül közölte: bíznak abban, hogy a műtétsorozat felvételei a jogvita – békés vagy bírósági úton történő – lezárása után tudományos célra is felhasználhatóvá válnak, és a nyilvánosság számára is bemutathatók lesznek a műtétek során készült felvételek.