Nyitókép: MTI/EPA Pool/AP/Olivier Hoslet

Feldúltan szakította félbe a kormányülést a szlovák miniszterelnök

InfoRádió
2021. február 19. 12:55
Szlovákia egyelőre nem vásárol Szputnyik V vakcinát, a kabinet nem hagyta jóvá a védőoltás beszerzéséről szóló javaslatot. A határozatot a négyes koalíció legkisebb pártja, a Za ľudí – magyarul: Az Emberekért – párt vétózta meg. A határozatjavaslat értelmében a Szputnyikot csak az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal pozitív elbírálása vagy az Európai Gyógyszerügynökség regisztrációja után engedélyezték volna.

Az orosz védőoltást elutasító Za ľudí párt szerint, ha az Európai Unióban gyártott vakcinák esetében Szlovákia megvárta a hosszadalmas engedélyezési folyamatot, akkor ezt be kell tartani minden más vakcina esetében is. „Minden vakcinát, amit Szlovákiában használunk, rendes, szigorú eljárással az Európai Gyógyszerügynökségnek kell engedélyeznie. Nem akarjuk, hogy a kormány kísérleti nyulakként kezelje a lakosságot” – indokolta az orosz vakcina elutasítását Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke.

„Nagyon sajnálom, hogy a koalíciós partnerünk ma előhúzta a legerősebb fegyvert, és lényegében azt mondta, hogy Szlovákiában egyáltalán nem is beszélhetünk a Szputnyikról” – reagált Igor Matovič kormányfő, aki feldúltan szakította félbe a kormányülést, miután a legkisebb koalíciós partner nemet mondott az orosz védőoltás beszerzésére.

„Nem fogom kommentálni, még ha szeretném is. Mindenki saját maga alkosson erről véleményt”

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, a szóban forgó határozat felhatalmazta volna az egészségügyi minisztert arra, hogy beszerezze az orosz vakcinát.

Igor Matovič csalódottságát fejezte ki, és politikai ügyet emlegetett azzal kapcsolatban, hogy a Za ľudí párt miatt a kormány nem szavazta meg a Szputnyik vakcinák beszerzéséről szóló javaslatot. „Emberek milliói várnak ma Szlovákiában arra, hogy oltáshoz jussanak. Egy jelentős részük pedig csak a Szputnyikkal oltatná be magát” – fogalmazott a szlovák kormányfő.

A Marek Krajčí egészségügyi miniszter által készített határozatjavaslat a járványügyi bizottság és más szakértők ajánlásával, valamint a romló szlovákiai járványhelyzettel indokolta a Szputnyik vakcina beszerzésének szándékát. A tárcavezető szerint az orosz fél előzetesen azt ígérte, hogy február végéig 80 ezer embernek elég adagot tud leszállítani. A miniszter megjegyezte, hogy az oltás ebben az esetben is önkéntes alapon történt volna, és a kijelölt oltóközpontokban valósult volna meg.

Egymillió polgárra számolva Szlovákiában hunyt el a legtöbb ember koronavírus-fertőzésben. A pénteken ismertetett adatok szerint

rekordot döntött a kórházban kezeltek száma. Jelenleg 3900 személyt ápolnak a kórházakban Covid-19 fertőzéssel vagy annak gyanújával.

Az országban eddig 6350-en haltak bele a fertőzés okozta betegségbe, és 256 ezren kapták már meg a védőoltást.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szlovákia megtorpedózta a Szputnyikot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást