Nyitókép: Martin Divisek

Andrej Babiš: az AstraZeneca külön megállapodást ajánlott négy EU-tagországnak

Infostart
2021. február 12. 15:04
A cseh kormányfő szerint a brit-svéd oltóanyag gyártó „négy EU-tagállamot” megkeresett azzal az ajánlattal, hogy fél áron kész nekik az EU-megállapodás keretén kívül vakcinát szállítani.

Andrej Babiš a brüsszeli Euractiv prágai szolgálata szerint csütörtökön beszélt erről egy nyilatkozatában, és mint a hírközlő is megjegyzi, a bejelentés meglehetősen új színben tüntetheti fel a közelmúltban következetesen „jóhiszeműséget” hangoztató céget.

Babiš szerint, miközben az AstraZeneca bejelentette, hogy nem lesz képes az Európai Uniónak leszállítani az első negyedévre ígért 80 millió adagot, visszatérő ajánlattal fordult hozzá, meg „további három másik miniszterelnökhöz” is, egy dubaji bejegyzésű cég közvetítésével.

A cseh miniszterelnök nem fedte fel, hogy ki volt a másik három kormányfő, így csak megfigyelők vélelmezése utal arra, hogy adott környezetben a visegrádi országok csoportja lehetett a megcélzott ügyfélkör. Erre utalhat az is, hogy Babiš egyáltalán tud a többiek létezéséről.

Az AstraZeneca kizárólagosan gyártási kapacitásproblémával magyarázta a kritikus időpontban bejelentett radikális szállítmánycsökkentést az uniónak, egyúttal részben az EU-ra hárítva a felelősséget a szerintük késedelmes megrendelés miatt, ami a kialakult helyzet egyik meghatározó oka volt. Minden egyéb vonatkozásban a cég folyamatosan jóhiszeműségét és a szerződések tiszteletben tartását hangoztatta.

Ha viszont bebizonyosodik, hogy mintegy le akarták „szalámizni” az uniós megrendelőket, miközben szállítási nehézséget jelentettek be a velük hónapokkal korábban leszerződött Európai Uniónak, azzal eddigi érvelésük morális alapja könnyen semmivé válhat.

A cseh miniszterelnök szerint amúgy az ajánlatot – túl a tagországok közötti megállapodáson – már csak azért sem tették megfontolás tárgyává, mert az árajánlat még a felkínált 50 százalékos kedvezmény mellett sem volt „realisztikus”. „Nem tudtuk megengedni magunknak” – mondta Babiš.