Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Fernando Bizerra

Elkezdik a tömeges oltást Brazíliában

Infostart / MTI
2021. január 18. 16:23
Egyelőre csak a Sinovac Biotech kínai cég által gyártott CoronaVac áll az ország rendelkezésére.

Brazíliában helyi idő szerint hétfőn délután kezdődik a lakosság tömeges oltása a koronavírus ellen azzal az egyetlen vakcinával, a Sinovac Biotech kínai cég által gyártott CoronaVackal, amely már az ország rendelkezésére áll, és azt a hatmillió dózist, amely rendelkezésre áll, mind be is adják a legrászorultabbak egy részének – jelentette be Eduardo Pazuello egészségügyi miniszter.

Az ország államai kérték a szövetségi kormánytól, hogy amennyi vakcina van, azzal rögtön kezdjék el a tömeges oltást minden államban egy időben.

A brazil gyógyszer-engedélyezési hatóság (Anvisa) vasárnap hagyta jóvá először koronavírus elleni vakcina alkalmazását sürgős esetekben: a CoronaVac mellett a brit AstraZeneca gyártotta oltóanyagét is, de ez utóbbiból még nincs az országban.

A koronavírusnak már csaknem 210 ezer halálos áldozata van a több mint 210 millió lakosú országban, ami a járványban a második legsúlyosabb halálozási szám a világon az Egyesült Államok után.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!