Eddig igazából csak a külpolitikai jelöltek nevei kerültek nyilvánosságra, köztük a nemzetbiztonsági tanácsadó-külügyminiszter (Antony Blinken), valamint az ENSZ-nagykövet (Susan Rice) személye. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Joe Biden próbál kedvezni minden oldalnak – fogalmazott Rajnai Gergely –, és azzal, hogy nem a legszélsőségesebb demokratákat jelöli ki, nem akar olyan nagy mértékű változást hozni a különböző politikákban.
Ugyanakkor a demokraták liberális szárnyára is gondol, amit már többször is hangsúlyozott korábban, miszerint több színesbőrű és női, esetleg fiatalabb, és néhány progresszívabb személy is lesz a kormányában. Vagyis alapvetően egy nagyon sokszínű kabinetben gondolkodik, de miután ennek összetételét a szenátusnak is jóvá kell hagynia, meg kell erősítenie,
nem lehet a legliberálisabb tagokat jelöni
– magyarázta az elemző –, így várhatóan kevésbé lesz liberális, mint volt az Obama-kormány, vagy amire Bernie Sanders támogatói számítanak.
A lehetséges külügyminiszter
Antony Blinken – aki egyébként magyar kötődéssel is bír, miután édesapja a 90-es években Magyarországon volt amerikai nagykövet, édesanyja pedig magyar származású – nagyon régóta tanácsadója Joe Bidennek. Már a 2008-as kampánya során mellette dolgozott külpolitikai szakértőként, és az Obama–Biden-kormányban is szerephez jutott különféle posztokon. De Bill Clinton idejében is a Fehér Ház körül tevékenykedett, tehát nagyon nagy rutinnal rendelkezik.
Az elemző szerint Antony Blinken egy olyan tapasztalt és megbízható, megkérdőjelezhetetlen figura az amerikai külpolitikai életben, hogy
nagyon valószínűtlen, hogy a republikánusok megakadályoznák a kinevezését,
akik feltehetően őrizni fogják többségüket január után is a szenátusban.
Részéről várhatóan a hagyományos, az 1990 utáni amerikai külpolitika várható. Blinkennek nagyon nagy szerepe volt korábban akár a szíriai, akár az irányi ügyek rendezésében, tehát a multilaterális, a többoldalú egyezmények a híve, valamint a demokrácia terjesztésének, miközben rendkívüli mód elutasító Oroszországgal szemben.
Ami érdekes lehet – jegyezte meg Rajnai Gergely –, hogy a pályafutása nagy részében Európával foglalkozott, ami
magában hordozza egy Európa-fókuszú politika megerősítését
a részéről, ellentétben a Trump-adminisztrációval, amely az Európai Unió helyett sokkal inkább foglalkozott Kínával és a Távol-Kelettel.
A magyar kötődése ellenére azonban vélhetően nem ő fogja meghatározni Amerika magyar külpolitikáját a mindennapokban, hiszen nem első számú partner a két ország. De feltehetően
olyan embereket fog kinevezni, mint amilyenek már 2016 előtti is voltak, akik erőteljes konfrontációt vállaltak föl az Orbán-kormánnyal szemben.
Ennek mértékbe azonban nagyban függhet attól, hogy az Egyesült Államoknak milyen lesz a viszonya Oroszországgal, valamint az Európai Unióval, tekintve, hogy ez a kettő, amely meghatározza, hogy Magyarországon hogy csapódik le az amerikai külpolitika.