Nyitókép: MTI/EPA/Justin Lane

Elemző: Joe Biden jobban áll, mint Hillary Clinton négy éve

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2020. november 4. 11:09
Az amerikai elnökválasztás demokrata és republikánus jelöltje is úgy értékelte, hogy jól áll a Fehér Házért futott versenyben – mondta el az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.

Joe Biden demokrata jelölt rövid beszédében nagyon optimistán nyilatkozott az eredményekkel kapcsolatban. Úgy vélekedett, hogy a nagyon szoros versenyben nyerésre áll, de a biztos végeredményre még sokat kell várni a levélszavazatok miatt, ezért a következő néhány órában nem várható, hogy bebiztosítsa győzelmét.

Donald Trump republikánus elnök valamivel hosszabb, ugyanakkor tömör beszédében államonként elemezte az eredményeket, az egész választás integritását kétségbe vonva. Ugyanis szinte mindenhol jelezte „tulajdonképpeni győzelmét”, ahol még kérdéses a kimenetel – és bőven van még esélye Joe Bidennek – jelezve, hogy „valamiért még számolgatnak mindenféle rejtélyes szavazatokat” – ismertette az InfoRádiónak Rajnai Gergely.

Nominálisan az állampolgárok támogatottságát illetően – a feldolgozott szavazatok alapján –

körülbelül 1 százalékponttal Biden van előrébb.

Ezzel pedig a demokrata jelölt, összehasonlítva a 2016-os eredményekkel, egyelőre jobban áll, mint Hillary Clinton állt, aki 3 százalékkal kapott több szavazatok egykor, mint Donald Trump. Tehát feltehetően Biden akár 5 százalékkal is több szavazatot kaphat, ettől függetlenül azonban még elveszítheti a választást – fűzte hozzá a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Joe Biden jobban áll, mint egykor Hillary Clinton
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást