Nyitókép: MTI/AP/Mosza'ab Elsami

Gyorsít a járvány, elzárták a külvilágtól Marokkó nagyvárosait

Infostart / MTI
2020. július 27. 06:39
A meghatározatlan időre szóló tilalom olyan gazdaságilag vagy turisztikailag meghatározó városokra vonatkozik, mint Casablanca, Marrakes, Tanger, Tetuán, Féz, Berresíd.

A vasárnap kiadott kormányközlemény értelmében vasárnap éjféltől több nagyvárost tilos elhagyni, és beutazni sem lehet azokba. Kivételt képez az ország fővárosa, Rabat.

A kormány különös tekintettel a július 31-én kezdődő "áldozati ünnepre" hozta meg ezt a szigorú intézkedést, mivel ezen az ünnepen hagyományosan nagy tömegek indulnak útnak (Íd al-Adhá, az iszlám világ egyik fontos ünnepe, melyet annak az emlékére tartanak, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek). A lépés azért is sürgető volt, mert az utóbbi napokban feltűnően emelkedett a koronavírusos esetek száma, különösen azóta, hogy július 19-én a kormány tovább enyhített a járvány miatt korábban bevezetett korlátozásokon. Kinyithattak ugyan a kávéházak, éttermek, üzletek, de hivatalosan az egészségügyi vészhelyzetet augusztus 10-ig meghosszabbították.

A vasárnapi közlemény ugyanakkor megállapítja, hogy

a lakosság nagy része nem tartja be a járvány terjedésének megelőzését szolgáló intézkedéseket, elsősorban a maszkviselést, a társasági távolságtartást, akárcsak a fertőtlenítést.

A hatóságok ezért súlyos büntetéseket helyeznek kilátásba az előírások megszegőivel szemben, akik akár háromhavi elzárásra és 1300 dínár (115 euró) pénzbírságra is számíthatnak.

Szombaton 811, vasárnap pedig 633 új estet regisztráltak az afrikai országban, az igazolt fertőzések száma így elérte a 20 278 főt, 313-an haltak bele a betegségbe.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!