Nyitókép: MTI/AP

A jobboldali HDZ nyert Horvátországban

InfoRádió
2020. július 6. 13:37
A vasárnapi horvát előre hozott parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal szemben. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kell találnia.

A közvéleménykutatások nem ezt a végeredmény jósolták, de Horvátországban is választást kell nyerni, nem kutatást. Előzetesen a baloldali Restart Koalíció győzelmét várták, ám meglepetésre az eddig kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyert, még növelte is a mandátumainak a számát. Igaz, egyedül nem sikerült többséget szereznie, ezért koalíciós partnert kell keresnie – fogalmazott Ördögh Tibor Horvátország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az InfoRádióban.

Többféle forgatókönyv létezik. Az egyik, nagyon optimista szerint egy nagykoalíció jönne létre, amelyben a HDZ és az ellenzéki, baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) együttműködne. Erre kicsi az esély a szakértő szerint. Egy másik megoldást már kipróbált Horvátország négy évvel ezelőtt, akkor a jobboldali Híd Függetlenek Listájával (Most!) működtek együtt – ez a konfliktusokkal terhelt politikai közösség fél év után felbomlott, de lehetséges, hogy most hasonló megoldás jöhet létre. A Most! egyébként nagyjából megtartotta mandátumai számát, eddig 9 volt neki, most 8 van. Tudni kell ugyanakkor, hogy a kormányalakításhoz e két jobboldali párt együttműködése még mindig nem elegendő, másokat is be kell vonni.

A harmadik lehetőség, hogy a HDZ a tőle még jobbra (szélsőjobbra) található Hazafias Fronttal próbál közös nevezőre jutni, bár Ördögh Tibor rámutatott: korábban mindkét párt kizárta annak lehetőségét, hogy együttműködjenek egy kormányban – igaz, egy kormányalakítás érdekében sok minden megtörténhet.

Arra a kérdésre, hogy ha stabil koalíció alakul, kitarthat-e négy éven keresztül, Ördögh Tibor azt mondta, nem venné teljesen biztosra, csak azt, hogy a HDZ benne marad.

Ez egy vitatkozós kormány lesz

– mondta a szakértő, hozzátéve, hogy eltérő érdekeik lesznek a benne lévő pártoknak, ezért nehéz lesz konkrét kormányprogramot összeállítani. "A HDZ-nek egy 14 pontos részletes programja volt, amiben a minimálbértől kezdve a jövedelemadó-csökkentésen át a korrupció elleni küzdelemig sok minden megjelent, ehhez azért meg kell találni azt a partnert, amely részt tud ebben venni és nem a saját érdekeit nézi" – mutatott rá Ördögh Tibor.

A gazdaság rendbetétele és az új koronavírus-járvány miatt

Bár a kormány mandátuma eredetileg október 14-én járt volna le, és az alkotmány szerint a választásokat december végéig kellett volna megtartani, a horvát parlament a konzervatív-liberális koalíciós kabinet javaslatára május 18-án feloszlatta magát. A kormányzat úgy ítélte meg, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet most kedvez a választások megtartásának, őszre pedig sokkal nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie az országnak, ami miatt szerették volna megerősíteni a belpolitikai stabilitást egy új parlamenti többség megteremtésével.

Ördögh Tibor rámutatott: a baloldal nem nagyon támogatta az előre hozott választás megtartását, de a HDZ-nek sikerült átvinnie a parlamenten.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Horvát választásztások - Ördögh Tibor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást