Új lendületet kaphatnak a Korea-közi kapcsolatok

Infostart
2020. július 3. 11:25
Dél-Koreában veterán, eddig négyszer parlamenti képviselőnek megválasztott politikust nevezett ki pénteken Mun Dzse In dél-koreai államfő országegyesítési miniszternek.

Li In Jang alapítója a múlt század 80-as éveiben indult demokráciapárti ifjúsági mozgalomnak, amely akkoriban a kelet-ázsiai ország legnagyobb ifjúsági szervezete volt. Jelölésére széles körben úgy tekintenek, hogy az államfő vele szeretne áttörést elérni a Korea-közi kapcsolatokban.

Észak- és Dél-Korea között rendkívül feszültté vált a viszony az utóbbi időben, mert észak-koreai disszidensek és más aktivisták léggömbök segítségével szórólapokat juttattak a határon át Dél-Koreából, és ezeken a röplapokon erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet.

Li In Jang az ország középső részén fekvő Cshongdzsu városban született 1964-ben, tanulmányait a szöuli Korea Egyetemen végezte. Az egyetemen az intézmény ifjúsági szervezetének elnöke volt. Vezető aktivistája volt az 1987-es, az akkori tekintélyelvű kormányzat elleni országos demokráciát követelő felkelésnek. A mozgalom kivívta azt, hogy az országban közvetlenül válasszanak államfőt, és kezdetét vegye az ország demokratizálódása.

Li politikai karrierje 1999-ben indult a jelenlegi kormányzó Együtt Demokratikus Párt (MPK) elődjénél. Öt évvel később bekerült a parlamentbe, 2012-ben, 2016-ban és idén is megtartotta képviselői mandátumát.

Törvényhozóként a külügyi és országegyesítési bizottságban dolgozott, 2018-ban elnöke lett a Korea-közi különleges bizottságnak. Az MPK frakcióvezetője is volt a 2019-20-as időszakban. A Korea-közi kapcsolatok iránti erős elkötelezettsége révén került szóba az országegyesítési tárca vezetőjeként azt követően, hogy elődje Kim Jon Csul lemondott tisztségéről. A politikus távozásának oka az Észak-Koreával megromló viszony, valamint az volt, hogy a phenjani rezsim szinte minden együttműködést megszakított Szöullal, majd felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő iroda épületét, amelyet 2018-ban létesítettek a párbeszéd és az együttműködés elősegítésére.