Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Kövér László Szabadkán: történelmi pillanatban élünk

Infostart / MTI
2020. június 11. 14:58
Az Országgyűlés elnöke a Közép-európaiság a XXI. században című kerekasztal-beszélgetésen vett részt a vajdasági városban.

Kövér László egyebek köztt arról beszélt, hogy a szomszédos országok közül a XX. században Szerbiával volt az egyik legnehezebb kapcsolata Magyarországnak, az utóbbi években azonban éppen Belgráddal alakult a legjobban a viszony.

Szerbia is észrevette, hogy Magyarországra mindig számíthat - fogalmazott a fideszes politikus.

Mint mondta, a közép-európaisághoz elengedhetetlenül szükséges a nemzeti önazonosság. Mint mondta: az európai uniós tagság lehetőséget és veszélyt is hordoz magával, az Európai Unió válsága ugyanis bár veszélyes, de esélyt teremt arra, hogy Magyarország is elmondhassa gondolatait, és esetleg a nyugat-európai elit is meghallgassa azt.

Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására

- hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szabadkán. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány iskolafelújításokkal, gazdasági programmal, politikai-diplomáciai segítséggel is igyekezett megkönnyíteni számukra a szülőföldön történő boldogulást. Kiemelte: a június 21-i szerbiai választás sorsdöntő a vajdasági magyarság számára, ahogyan a korábbi választások is azok voltak.