Nyitókép: MTI/AP/Riccardo Pareggiani

Olaszország május 4-től enyhít a koronvírus-szigoron

Infostart
2020. április 21. 12:50
Giuseppe Conte kormányfő jelezte, ezzel felfelé indulhat a járványgörbe, de próbálják minimalizálni a kockázatot.

Még ezen a héten bemutatja az olasz kormány az ország újraindításának tervét, amellyel fokozatos megszünteti a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozásokat – jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök.

A május 4-től életbe lépő változások enyhíthetnek azon a szigoron, amelyet még március 9-én vezettek be, amikor bezártak szinte minden üzletet, korlátozták a gyárak működését, az emberek pedig csak indokolt esetben hagyhatták el otthonaikat.

"Bárcsak azt mondhatnám, hogy nyissunk újra mindent azonnal. Ez azonban felelőtlen döntés lenne. A járványgörbe azonnal elindulna újra kontrollálatlanul felfelé, és semmissé tenné az eddigi erőfeszítéseinket" – írta a kormányfő, és jelezte, általános enyhítés következik, de lesznek területi eltérések.

Az ipari lobbi már jó ideje harcol azért, hogy indítsák újra a gazdaságot, amely így is katasztrofális állapotba került. Az államkincstár nyolc százalékos visszaeséssel számol, de a Reutersnek nyilatkozó szakértők szerint ez túl optimista becslés.

Conte viszont úgy érvelt, hogy a korlátozások lazítása tudományos adatokon és tanulmányokon alapul, és nem a közvélemény vagy egyes iparágak, cégcsoportok igényeit akarja kiszolgálni. A kormányfő arra is figyelmeztetett, hogy az enyhítések a járványgörbe újbóli emelkedésének a kockázatát is magukban hordozzák, ezért ezt a rizikót kell az elfogadható szintre szorítani.

A gazdaság újraindítása ugyanis azzal is jár, hogy a dolgozók tömegei kelnek ismét munkába, és ez tömegjelenetekhez vezethet, elsősorban a tömegközlekedésben, ezért az enyhítés előtt meg kell határozni azokat az óvintézkedéseket, amelyek ezekben a helyzetekben a minimálisra csökkentik a fertőzések veszélyét.

Olaszországban hétfőn 2256 új megbetegedést regisztráltak, ez több mint egy hónapja a legalacsonyabb adat. Az országban 24 114 halálos áldozatot szedett a koronavírus, ennél többen csak az Egyesült Államokban haltak bele a betegségbe.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!