Nyitókép: MTI/EPA/Jerome Favre

Magyarországról érkező utasokat is diagnosztizáltak a fertőzéssel Pekingben

Infostart / MTI
2020. március 20. 08:31
Peking egészségügyi bizottságának beszámolója megerősítette a korábbi híreket: három, Magyarországról érkező utast is diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel a kínai fővárosban.

A kínai bevándorlási hivatal korábbi tájékoztatása szerint mindazonáltal a múlt hét óta nemzetközi repülőjáratokon Kínába utazók mintegy 90 százaléka kínai állampolgár.

A The Paper sanghaji lap internetes oldalán kedden megjelent cikk szerint a hétfőig Pekingben regisztrált, külföldről beérkező 31 fertőzött mindegyike kínai állampolgár volt.

Szerda éjfélig összesen 21 újabb, külföldről behozott esetről adtak hírt Kínából, ahol a külföldről beutazó fertőzöttek száma ezzel 64-re emelkedett. Az elmúlt egy nap során a Magyarországról beutazó 3 fertőzöttön kívül az Egyesült Királyságból 7, Ausztriából 2, Brazíliából és Luxemburgból pedig egy-egy beteg érkezett a kínai fővárosba, ahonnan ugyanakkor

már 12 napja nem jelentettek egyetlen újabb belföldi fertőzést sem.

Pekingben szerda éjfélig összesen 479 koronavírusos esetet regisztráltak, 373 beteg gyógyult már meg, és nyolcan hunytak el.

A kínai bevándorlási hivatal által közzétett adatok szerint azóta, hogy az Egészségügyi Világszervezet a múlt héten pandémiává nyilvánította az új koronavírus-járványt, naponta mintegy 120 ezren lépnek be Kínába.

A kínai fővároshoz hasonlóan

Hongkongban is a külföldről behozott esetek okozták a fertőzések számának megugrását az elmúlt napokban.

Hongkongból szerda éjfélig 25 új esetet jelentettek, ami a legnagyobb napi emelkedés a különleges státusszal bíró városban a járvány kezdete óta. A hongkongi vezetés ezért csütörtöktől kötelezővé tette a 14 napos karantént minden beérkező utasnak, de Pekinggel ellentétben - ahol a kormányzat által kijelölt szállásokon kell eltölteni ezt az időt, méghozzá saját költségen, - Hongkongban a helyieknek lehetőségük van otthonaikban karanténba vonulniuk.

A karantén letelte után pedig további két hétig orvosi megfigyelés alatt tartanak minden beutazót, akiknek ráadásul egy elektronikus karkötőt kell viselniük, ami egy applikáción keresztül lehetővé teszi a mozgásuk követését.

Amennyiben a karkötő megsérül, vagy a felhasználó leválasztja a telefonját a nyomkövető applikációról, esetleg elhagyja a karanténként meghatározott teret, az egészségügyi hatóságok és a rendőrség is riasztást kap.

Hongkongban szerda éjfélig összesen 192 embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel, közülük már 95 beteg meggyógyult, és négy haláleset történt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!