Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Koronavírus - Budapesten is járt az első szerb fertőzött

Infostart
2020. március 6. 13:39
Bejelentették az első szerb fertőzöttet, a férfi már a szabadkai kórházban van, Budapesten is járt a közelmúltban a húgánál.

„43 éves és többször is Magyarországon járt. A szabadkai kórházban, elkülönítve van, jól érzi magát” - mondta Zlatibor Loncar, Szerbia egészségügyi minisztere egy péntek délelőtti sajtótájékoztatón, ahol bejelentették, hogy megvan az első szerb fertőzött. A 444.hu a szerb Informerre hivatkozva azt írta, hogy

a férfi a húgát látogatta meg Budapesten, a nő nem érezte jól magát, lázas volt.

A miniszter azt mondta, mindenkit teszteltek, aki kapcsolatba került a fertőzött személlyel és családjával.

Azt mondta, nincs ok pánikra, napok óta számítottak rá, hogy Szerbiában is felbukkan a vírus. A 70 év felettieket arra kérte, kerüljék a tömeget és minden olyan helyzetet, ahol nagyobb a kitettségük a vírusnak. Eredetileg arra számítottak, Belgrádban bukkan majd fel először a vírus.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!