Nyitókép: Toms Kalnins, MTI/EPA

Szakértő: a kormány megfékezése is tétje a lengyel elnökválasztásnak

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. február 17. 20:14
Andrzej Duda 40-45 százalékos támogatottsága éles versenyhelyzetet eredményezhet májusban, ha a lengyel ellenzéknek sikerül a második fordulóra valaki mögé egységesen beállni.

Megtartotta a májusi elnökválasztást megelőző kampánynyitóját Andrzej Duda hivatalban lévő lengyel elnök. A Jog és Igazságosság Párt politikusa a felméréséken magasan vezet, a választás mégsem lefutott.

Rosonczy-Kovács Mihály, a CEPER Közép-Európai Nézőpontok elemzője az InfoRádiónak azt mondta: az államfő az életszínvonal további növelését és az EU által is sokat kritizált igazságügyi reform folytatását ígérte.

"A kampány szempontjából nem feltétlenül rossz a pártnak és az államfőnek, hogy ilyen erősen napirenden van a kérdés, Andrzej Duda maga is egyébként nagyon határozottan beszélt pár héttel ezelőtt arról, hogy ő ennek a szuverén országnak az államfője, és nem fogja hagyni, hogy szuverenitásában korlátozzák Lengyelországot" - mutatott rá.

A megosztottnak tűnő ellenzék esélyeivel kapcsolatban azt mondta: ez a választás egyáltalán nem lefutott.

"Valóban, Andrzej Duda magasan vezeti a közvélemény-kutatásokat, 40-45 százaléknyian támogatják, míg legfőbb ellenlábasa, a Polgári Platform jelöltje 25 százalékra számíthatna most vasárnap. Azonban a választás kétfordulós. Május 10-én lesz az első forduló, és

ha nem diszkreditálják egymást túlságosan az ellenzéki jelöltek, a második fordulóra a legerősebb maga mellé állíthatja a többi aspiráns támogatóit"

- vélekedett Rosonczy-Kovács Mihály.

Azonban azt is megjegyezte, Dudának van egy minimális esélye, hogy már az első fordulóban nyerjen, ehhez 50 százalék fölött kellene teljesítenie, erre viszont csak egyszer volt példa az ország történetében.

Mint elmondta még, az elnök hatalma azért sokkal gyengébb, mint mondjuk az Egyesült Államokban vagy Franciaországban, a főhatalom a kormány kezében van, viszont az elnöknek politikai vétójoga van, amit a szejm, vagyis az alsóház háromötödös többségű döntéssel tud figyelmen kívül hagyni.

"Ezért volt nagy tétje október 13-án, hogy esetleg a PiS-nek sikerül-e háromötödös többséget alkotnia a szejmben, ebben az esetben ugyanis teljesen súlytalanná vált volna az államfő szerepe" - tette hozzá.

A mostani helyzetben az ellenzék is "élet vagy halál" kérdésként kezeli szerinte a választást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lengyel elnökválasztás - Duda kampánynyitója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást