Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

Az oktatási miniszter is belebukott a román emberrablási ügybe

Infostart
2019. augusztus 2. 14:35
A román kormányfő a Facebookon közölte a menesztésről szóló döntését. Közben kiderült, hetek óta a hatóságoknál volt a fénykép, ami alapján azonosították a caracasi férfit, és kiszivárogtak az elrabolt lánynak a 112-es segélyhívó diszpécsereivel folytatott beszélgetései is.

Leváltotta Viorica Dancila román kormányfő pénteken Ecaterina Andronescu oktatási minisztert, amiért a tárcavezető az áldozatot elmarasztaló megjegyzést tett a múlt héten eltűnt, a gyanú szerint megerőszakolt és megölt 15 éves lány ügyében.

Andronescu az Antena 3 hírtelevízió csütörtök esti műsorában azt mondta: ő már "otthonról megtanulta, hogy ne üljön be idegen autóba", arra utalva, hogy Alexandrát autóstoposként vette fel kocsijába a meggyilkolását később bevalló férfi.

Dancila Facebook-bejegyzésben közölte döntését, leszögezve: Andronescu televíziós nyilatkozata a megértés hiányáról tanúskodik. "Ez egy felelőtlen hozzáállás, amely nem tükrözi a kormány álláspontját, és nem akarom, hogy az általam vezetett kabinettel azonosítsák" - magyarázta döntését a miniszterelnök.

Az ügy miatt előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, hétfőn lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat (STS) vezetője, kedden pedig a belügyminiszter is.

Rejtélyes ügy - újabb információkkal

Kételyek merültek fel Romániában azzal kapcsolatban, hogy valóban meggyilkolták-e a múlt héten eltűnt 15 éves Alexandra Macesanut - annak ellenére, hogy a gyanúsított beismerte a gyilkosságot, és az áprilisban eltűnt, 18 éves Luiza Melencu megölését is.

A hatóságok egyelőre hiába keresik a két lány holttestét, amelyek után a közeli tóban, valamint az Olt és a Duna partján is kutattak. A nyomok csak azt bizonyítják, hogy a 15 éves lány ott volt a gyanúsított autójában, házában és udvarán.

Szerda este a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) országos vezetője, Felix Banila arról beszélt: lehet, hogy a gyanúsított nem ölte meg a lányokat, hanem emberkereskedőknek adta tovább őket. A gyilkosságokat pedig részben a környéket uraló csempész klánoktól való félelemből vállalhatta, részben pedig azért, hogy időt nyerjen, míg a lányt kiviszik az országból.

Közben újabb dokumentumok láttak napvilágot: a belügyminisztérium jelentése szerint a gyanúsítottat nem annak a telefonnak a helyadataiból azonosították, amit az elrabolt lány a segélyhívásra használt, hanem egy fénykép alapján, ami a három hónappal korábban eltűnt Luiza Melencu dossziéjában szerepelt - írta a 24.hu.

Az egy hete tartó drámát fokozta a fogva tartott lány és a segélyhívó szolgálat diszpécserei között lezajlott három telefonbeszélgetés nyilvánosságra kerülése. Ezeken a nyomozás számára értékes információkat is elmondott a lány, valamint az is kiderült, hogy a segélyhívó diszpécserei meg sem próbálták rávezető kérdésekkel kideríteni, hogy hol lehet, helyette agresszív modorban követelték, hogy árulja már el a tartózkodási helyét.