Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Elfogtak egy csellengő észak-koreai fahajót

Infostart
2019. július 28. 12:22
A diktatúra hadseregének egyik halászhajóján hárman voltak, megpróbáltak tettükre magyarázatot is adni.

Dél-koreai felségvizekre tévedt az észak-koreai hadsereg egyik halászhajója három fővel a fedélzetén, a vízi járművet Jangjang katonai kikötőjébe vontatták - írta a Yonhap dél-koreai állami hírügynökség vasárnap vezérkari forrásokra hivatkozva.

A fából készült hajó szombat éjjel haladt át a két Koreát elválasztó vízi határon a Japán-tengeren (más néven Keleti-tengeren). A határsértés ügyében vizsgálatot indítottak.

Az utasok egyike az észak-koreai hadsereg egyenruháját viselte. A hajó legénysége azt állította, hogy navigációs hiba miatt tévedtek dél-koreai felségvizekre.

A dél-koreai hadsereg általában hazazavarja a határsértő civil halászhajókat, de ebben az esetben a hatóságok úgy döntöttek, hogy inkább bevontatják egy kikötőbe a járművet, mert az vélhetőleg az észak-koreai katonaság tulajdonában áll.

A múlt hónapban egy észak-koreai hajónak sikerült feltűnés nélkül átjutnia a határon négy férfival a fedélzetén. A hajó Szamcsok kikötőjében vetett horgonyt. A fiaskó miatt egy dél-koreai tábornokot felmentettek tisztségéből. A négy utasból kettő kérésének megfelelően hazatérhetett Észak-Koreába, míg a másik kettő úgy döntött, inkább Dél-Koreában szeretne élni.

Az idei halászszezonban a megszokottnál több észak-koreai halászhajó sértette meg a két Korea tengeri határát

- tudatta a dél-koreai vezérkar.

Május 31-e és július 14-e között mintegy 380 észak-koreai hajót kellett kiutasítani dél-koreai felségvizekről illegális halászat miatt. A határsértések növekvő száma miatt a dél-koreai hadsereg fokozta az ellenőrzést a két Koreát elválasztó vizeken.