Nyitókép: MTI/AP

A NATO Oroszország elrettentésére készül

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. április 4. 07:28
Fokozott megfigyeléssel fogja elrettenteni Oroszországot a NATO a Fekete-tenger térségében – ezt közölte egy magas rangú amerikai illetékes. Előzőleg, ritka módon a Kongresszus előtt mondott beszédet a szövetség főtitkára és összefogásra szólított fel Moszkva ellen.

Megfigyelő missziója kiterjesztésével próbálja biztosítani a NATO, hogy a szövetséges Ukrajna hajói könnyebben átjussanak az Oroszország által ellenőrzött, de nemzetközi útvonalnak számító Kercsi-szoroson. A szoros köti össze a Fekete-tengert és a jóval kisebb Azovi-tengert, amelyen Ukrajna és Oroszország osztozik.

Azóta, hogy novemberben az orosz hajók üldözőbe vettek, majd elfogtak három ukrán hadihajót, a Kercsi-szoros válsággóccá változott Moszkva és a Nyugat között. Az oroszok szerint az ukrán hajók megsértették felségvizeit a Krím-félsziget közelében – amelynek 2014-es elcsatolását ugyanakkor Ukrajna és szövetségesei nem ismerik el.

Az idén Moszkva nukleáris stratégiai bombázókat telepített a Krímbe, állítása szerint válaszul a Romániába telepített amerikai rakétavédelmi rendszerért.

Kay Bailyes Hutchinson amerikai NATO nagykövet most közölte: Washington egy olyan csomagot nyújt be az eheti NATO miniszteri találkozón, amely „felpörgeti a légi és tengeri megfigyelést a Fekete-tengeren. A csomag célja: biztosítani az ukrán hajók áthaladását a Kercsi-szoroson.

A fekete-tengeri fellépést azonban komplikálhatja az Egyesült Államok és a NATO-szövetséges Törökország közötti feszültség. Washington leállította az F-35-ös lopakodó gépek alkatrészeinek szállítását Törökországba, mert Ankara orosz légvédelmi rakétákat akar venni.

Mike Pence amerikai alelnök szokatlanul keményen oda is szólt a törököknek: „Válasszanak! Vagy a történelem legsikeresebb védelmi szövetségének fontos partnerei maradnak vagy felelőtlen lépésekkel aláássák a szövetségünk biztonságát.”

A NATO most azzal próbálja bebiztosítani magát, hogy fokozza az együttműködést a szintén fekete-tengeri Grúziával, ahol a héten négy NATO-hadihajó kötött ki.

A szövetség épp most tartja a fennállása 70. évfordulójáról megemlékező ünnepi találkozót.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közölte: a washingtoni tanácskozás fő témája Oroszország lesz, különös tekintettel a középhatótávolságú rakétaszerződés (INF) összeomlására.

Stoltenberg szerint Moszkva továbbra is megszegi a szerződést, mert tiltott, SSC-8 rakétákat fejleszt és telepít. A főtitkár – ritka módon – az amerikai Kongresszus előtt is felszólalt, ahol a szövetség összefogását sürgette Oroszországgal szemben. Azt mondta: nem akarnak új hidegháborút Moszkvával, de „nem szabad naivnak” lenni a Kreml törekvéseivel szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
A NATO Oroszország elrettentésére készül
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást