Nyitókép: Mihádák Zoltán

Repülő hajtóművébe dobálta az aprót, hogy szerencsét hozzon

Infostart
2019. február 27. 19:59
Nem is az első és nem is a második ilyen eset Kínában - a meggondolatlan utasnak nagyon sok pénzébe kerülhet a hóbortja.

Másfél évvel ezelőtt egy idős kínai utas aprópénzt dobott egy gép hajtóművébe, hogy az szerencsét hozzon - ki gondolta volna, hogy az akkori veszélyes műveletet egy újabb hóbortos utas megismétli. Az Airportal.hu beszámolója szerint az újabb eset megint csak Kínában történt. A Lucky Air 9960-as járatával. Az Angingből Kunmingbe repülni próbáló B-300K lajstromú, két hónapos Airbus A320neo

bal oldali hajtóműve mellett két pénzérmét talált az egyik karbantartó.

Gyanút fogtak és a sejtésük helyesnek bizonyult, a fedélzeten az utasok között egy 28 éves férfi jelezte, ő dobta az érméket a hajtóműbe babonából.

A járatot a társaságnak törölnie kellett, mivel a hajtóművet át kellett vizsgálni, eltávolítva belőle a bedobált aprót.

161 embert kellett egy nappal később utaztatni, az anyagi kárt - 21 ezer dollár - átterelhetik a fiatal férfira.

Lapinformációk szerint ez már a negyedik hasonló eset, ebből kettő történt a Lucky Airnél.