Mérgezett borítékot küldtek az amerikai elnöknek

Infostart
2018. október 3. 06:25
Ricin volt a levélben, de rájöttek a biztonságiak, még mielőtt a boríték az elnöki hivatalba került volna.

Ricint tartalmazó borítékot küldtek Donald Trump amerikai elnöknek - jelentette a Fehér Ház biztonsági szolgálatára hivatkozva több amerikai médium.

A Fehér Házba még hétfőn küldték az erős mérget tartalmazó borítékot, amelyet azonban még azelőtt kiszűrtek, hogy bekerült volna az elnöki hivatalba.

A borítékban lévő fehér port egyelőre a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakemberei elemzik, de feltételezéseik szerint kapcsolat lehet a Pentagonba küldött ricines levelek és a Trumpnak címzett boríték között.

Kedden jelentették be a Pentagon szóvivői hogy hétfőn két darab, mérget tartalmazó boríték érkezett a védelmi tárcához, az egyik James Mattis védelmi miniszter, a másik pedig John Richardson admirális, a tengerészeti hadműveletek irányítója címére.

A levelek a minisztériumhoz érkeztek ugyan, de a postázó nem a főépületben található, ahol a miniszter irodája is van, így senkit nem fertőzhettek meg.

Hétfő óta a tárcához érkező valamennyi levelet elkülönítették, egyenként vizsgálják át őket.

A ricint rendkívül erős méregként tartják számon, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga. A szervezetbe jutva fulladást, hányást és belső vérzéseket okoz, végső soron halálhoz vezethet. Kedden a Fox televízió azt jelentette, hogy Ted Cruz texasi republikánus szenátor houstoni irodájába szintén gyanús fehér port tartalmazó levelek érkeztek, két embert kórházba is vittek, de arról nincs hír, hogy pontosan mi volt a borítékokban.