Nyitókép: Mohamed Szaber

Pihenő-kapszulákkal várják a fáradt zarándokokat

InfoRádió
2018. augusztus 19. 15:27
Az újítással azoknak akarnak segíteni, akiknek nincs pénze szállodára.

Megkezdődött a muszlimok hagyományos zarándoklata a szaúd-arábiai Mekkában. Becslések szerint idén kétmillió ember vesz részt a haddzson, amely az iszlám egyik alappillére, és minden olyan hívő muszlim számára az életben legalább egyszer kötelező, aki fizikailag képes arra, hogy végigjárja a zarándoklatot.

Ebben az időszakban szállást sem könnyű, és főleg nem olcsó találni a szaudi városban, ezért egy helyi jótékonysági szervezet különleges megoldással állt elő: "pihenő kapszulákat" álllítottak föl. Ezekben mindössze három méter hosszú és egy méteres magasságú dobozokban a fáradt zarándok ingyen pihenhet legfeljebb három órát. A kapcsolódó helyiségben pedig megmosakodhat, ruhát válthat, és csomagját is biztonságba helyezheti.

A haddzs az iszlám egyik alappillére, és minden olyan hívő muszlim számára az életben legalább egyszer kötelező, aki fizikailag képes arra, hogy végigjárja a zarándoklatot.

Ilyenkor a zarándokok az óramutató járásával ellentétes irányban hétszer kerülik meg a mekkai nagymecsetben lévő Kábát, amelyet Isten házának tartanak, és falában található a muszlimok legszentebb ereklyéje, a fekete kő, amely a szó szoros és átvitt értelmében is a vallás sarokköve.