Nyitókép: -------------------

Bizalmatlansági indítvány a spanyol miniszterelnök ellen

Infostart / MTI
2018. május 25. 17:21
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel szemben a parlamentnek a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) pénteken. Az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt előrehozott parlamenti választásokat követel a kormányfőtől, akinek viszont nem áll szándékában ezt megtenni.

A törvényhozás legnagyobb ellenzéki erejének számító PSOE kezdeményezését az indokolja, hogy a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön ítéletet hirdetett az egyik legszövevényesebb spanyol korrupciós botrányban, a 2009-ben kirobbant úgynevezett Gürtel-ügyben, és megállapította, hogy a korrupciós hálózatból hasznot húzott a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) is.

A pártra 245 ezer euró (77,9 millió forint) pénzbüntetés szabott ki a bíróság.

A PP közölte: fellebbez a nem jogerős ítélet ellen, és hangsúlyozta, hogy sem a jelenlegi, sem a korábbi pártvezetés nem volt gyanúsított az ügyben.

"Ennek a helyzetnek egyetlen felelőse van, a kormányfő, aki nem vállalt semmiféle politikai felelősséget" - fogalmazott Pedro Sánchez, a szocialista párt vezetője, hangsúlyozva, hogy a konzervatív kormánypárt "rendkívül súlyos intézményi krízisbe sodorta" az országot.

A politikus azt mondta: pártja a demokrácia méltóságának helyreállítása és az alkotmány védelme érdekében nyújtotta be a bizalmatlansági indítványt, amelynek parlamenti megszavazása esetén ő maga alakítana szocialista kormányt Spanyolországban.

"A kamara mind a 350 képviselőjéhez fordulok" - mondta arra kérdésre, hogy elfogadná-e a katalán függetlenségi pártok támogatását is az indítványról szóló szavazásnál.

"A bizalmatlansági indítványnak nincs más célja, mint hogy Pedro Sánchez miniszterelnök legyen, bármilyen áron" - reagált Mariano Rajoy miniszterelnök sajtótájékoztatón a szocialista kezdeményezésre.

Kifejtette, hogy mindez egyedül a PSOE elnökének érdekét szolgálja, és felidézte, hogy a baloldali párt a legutóbbi - 2016-os - parlamenti választásokon története legrosszabb eredményét érte el.

Mariano Rajoy szerint a bizalmatlansági indítvány sok bizonytalanságot okoz, rossz Spanyolországnak, rossz a spanyoloknak, árt a stabilitásnak és a gazdasági javulásnak.

Újságírói kérdésre elmondta: Spanyolországnak az a jó, hogy a kormányzati ciklus a törvényben előírt négy évig tart. "Az emberek négy évre választanak" - tette hozzá.

A miniszterelnök a korrupciós Gürtel-ügyben hozott ítéletről elmondta: az nem jogerős, pártja pedig fellebbez ellene, ráadásul "a kormány egyik tagját sem ítélték el."

A kormányfő nyilatkozatát megelőzően José Manuel Villegas, az Állampolgárok párt főtitkára pénteki sajtótájékoztatóján felszólította a miniszterelnököt, hogy írjon ki előrehozott parlamenti választásokat Spanyolországban.

Ellenkező esetben ők maguk is bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormánnyal szemben - tette hozzá, és kiemelte: új miniszterelnök megnevezése helyett ők azt szorgalmazzák, hogy a parlament oszlassa fel magát.

Villegas azt mondta, nem támogatják a szocialisták kezdeményezte bizalmatlansági indítványt, sem azt, hogy Pedro Sánchez szocialista vezető miniszterelnök legyen.

A spanyol kormányfő ellen tavaly a baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) pártszövetség kezdeményezett bizalmi szavazást a parlamentben a kormánypárt korrupciós ügyei miatt.

A képviselők többsége akkor elutasította Mariano Rajoy leváltását.

A spanyol parlamentben ezt megelőzően még két alkalommal tartottak bizalmi szavazást a miniszterelnökről. Az elsőt 1980-ban, amikor a centrista Adolfo Suárez volt a kormányfő. A másodikat 1987-ben, akkor a szocialista Felipe González állt a kormány élén. A parlament egyik esetben sem vonta meg a bizalmat a miniszterelnöktől.