Nyitókép: Ahn Jang Dzsun

Észak-Koreába látogatott a leendő amerikai külügyminiszter

Infostart / MTI
2018. április 18. 06:45
Mike Pompeo, az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének igazgatója a közelmúltban Észak-Koreában járt és tárgyalt Kim Dzsong Unnal, a kommunista diktatúra vezetőjével - adta hírül kedden éjjel az AP amerikai hírügynökség.

Értesülését két tisztségviselőtől szerezte, akik nevük elhallgatását kérték.

Az AP sejteni engedi, hogy a CIA igazgatójának hozzávetőleg két héttel ezelőtti útja összefügghet a tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előkészítésével.

Pompeo már nem sokáig marad a CIA élén, mivel a külügyminiszteri tárca várományosa.

Donald Trump amerikai elnök szintén kedden azt mondta, hogy már tartanak a "rendkívül magas szintű" közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról.

"Igen rövid időn belül tárgyalunk Kim Dzsong Unnal, valószínűleg június elején, vagy ha jól mennek a dolgok, még korábban" - közölte Trump, de hozzátette: még az is lehetséges, hogy nem lesz csúcstalálkozó.