Felderítő vadászgépek szálltak fel olaszországi támaszpontokról

Infostart / MTI
2018. április 12. 17:40
Több felderítő vadászgép is felszállt az Egyesült Államok és a NATO olaszországi támaszpontjairól Szíria irányába csütörtöki olasz sajtójelentések szerint. Később az olasz miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy Olaszország nem fog közvetlen szerepet vállalni egy esetleges nyugati katonai támadásban a szíriai vezetés ellen, de logisztikai segítséget nyújt szövetségeseinek.

Paolo Gentiloni ügyvivő kormányfő a nap folyamán számos külföldi vezetővel egyeztetett, köztük Angela Merkel német kancellárral - olvasható a közleményben. "Olaszország nem vesz részt szíriai katonai akciókban" - hangsúlyozta Gentiloni a dokumentum szerint. "A jelenlegi nemzetközi és kétoldalú megállapodások alapján, Olaszország továbbra is logisztikai támogatást nyújt a szövetséges erőknek" - tette hozzá.

Angela Merkel a nap folyamán kijelentette: Németország nem vesz részt a közel-keleti arab ország vezetése ellen esetlegesen indítandó katonai műveletekben.

  • A polgárháború dúlta országban, az akkor még a felkelők kezén lévő Dúmában a múlt szombaton állítólag vegyifegyver-támadást követtek el, amelyben többtucatnyian meghaltak, több százan megsebesültek.
  • A nyugati országok a szíriai rezsimet vádolják a támadás elkövetésével, és katonai válaszlépéseket fontolgatnak. A damaszkuszi vezetés és legfőbb szövetségese, Oroszország visszautasítja ezt, koholmánynak nevezve a Nyugat állításait.

Figyelmeztettek

Olasz hírtelevíziók a szicíliai Sigonella katonai támaszpontja közeléből tudósítottak az onnan felszálló vadászgépekről. A SkyTg24 olasz hírtelevízió az hangzott el, hogy a következő időszakban veszélyes lehet a Földközi-tenger feletti repülőutakat választani. A csatorna az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségre (EASA) hivatkozott, amely szokás szerint tájékoztatta a légteret használó légitársaságokat és hatóságokat a potenciális kockázatról.

A katonai repülőgépek olaszországi mozgását követő ItaMilRadar Twitter-bejegyzései szerint az olaszországi támaszpontokról többek között Poseidon P8-A típusú tengeri felderítők szálltak fel, valamint Boeing E3 légtérellenőrzők, amelyek a szíriai Latakia kikötőváros térségét és a Törökország és Szíria közötti határövezetet ellenőrizték. A gépek Sigonella mellett az északkelet-olaszországi Aviano támaszpontjáról indultak.

Megosztja az olasz pártokat

A Dúmában történt állítólagos vegyifegyver-támadás nyomán fontolgatott katonai műveletekben való részvétel megosztja az olaszországi pártokat.

Paolo Gentiloni ügyvivő kormányfő, a balközép Demokrata Párt (PD) politikusa a jövő héten készül beszámolni a római parlamentben. Addig is hangsúlyozta, hogy Olaszország a szövetségesek mellett foglal állást. Szakértők felhívták a figyelmet, hogy a támaszpontok katonai műveletekben való használatáról a római parlamentnek kell döntenie.

Matteo Salvini, a jobboldali pártkoalíciót vezető Liga miniszterelnök-jelöltje elképzelhetetlennek nevezte, hogy "egyesek harmadik világháborúról beszéljen bombákkal és rakétákkal fenyegetve". Hozzátette, mindenkivel párbeszédet folytatnak, hogy "ne történjen semmi olyan, amit nem szeretnénk".

Az olasz sajtó szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök igyekszik Olaszországgal szövetkezni a Donald Trump amerikai elnök vezette nyugati szövetség megtörésére. Erre utal, hogy Vlagyimir Putyin az Olaszország új moszkvai nagykövetével tartott találkozón kiemelte a dél-európai országgal való együttműködés erősítését nemzetközi kérdésekben.

A kormányalakításra készülő olasz jobboldal sohasem titkolta a Vlagyimir Putyinnal való szoros kapcsolatait.

Vincenzo Camparini tábornok, az olasz védelmi vezérkar volt főnöke úgy vélekedett: erőpróba zajlik, és ebből nem lesz háború.