Nyitókép: MARTIN DIVISEK

Több ezren tüntettek a kormányfő ellen Csehországban

InfoRádió
2018. április 11. 06:25
Tisztességes kormányért és tisztességes kormányfőért tüntettek több ezren hétfő este Csehország-szerte. Prágában, Brünnben és a nagyobb városokban a többezres, a kisebb városokban pedig néhány száz főből álló tömeg azt követelte, ne legyen a cseh kormány élén olyan politikus, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban.

A prágai Vencel téren Mikuláš Minář, a Millió pillantás a demokráciáért civil szervezet elnöke tolmácsolta a tüntetés lényegét. „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az ország miniszterelnöke ellen büntetőeljárás legyen érvényben, és ugyancsak elfogadhatatlan, hogy ez a személy az előző rendszerben ügynökként tevékenykedett” – mondta Minář.

A prágai tüntetés fő elemét nem a szónoklatok jelentették, sokkal inkább az Andrej Babiš kárára elhangzott jelszavak. A demonstrálók nem kímélték Miloš Zeman köztársasági elnököt sem, aki támogatja Babišt és a bizalom nélküli kormány további regnálását. A tüntetők emellett kiálltak a sajtószabadság mellett, a megmozdulás végén pedig közösen elénekelték a cseh himnuszt.

A Millió pillantás a demokráciáért aláírásgyűjtésbe kezd. Céljuk, hogy ne Andrej Babiš legyen Csehország miniszterelnöke. Babiš azt rója fel a civil szervezetnek, hogy elutasítja a vele való találkozást. A Millió pillantás a demokráciáért ennek ellenkezőjét állítja. Azt mondják, párbeszédre hívták a kormányfőt, de ő nem reagált a felhívásukra.

Andrej Babišt azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy a korábbi években jogtalanul jutott európai uniós forrásokhoz, s ezért büntetőeljárást indított ellene. Babiš a vádat határozottan elutasítja, s azt állítja, politikai megrendelésre született meg.

Mivel az első Babiš-kabinet januárban nem kapott bizalmat, most az államfőnek újra döntenie kell, kit nevez ki kormányfőnek és bíz meg a kormányalakítással. Babiš jelenlegi megbízatása csak a kormányalakítási tárgyalásokra szól. A tavaly októberi cseh képviselőházi választást az ANO mozgalom nyerte. Az ANO-nak a 200 tagú parlamenti alsóházban azonban csak 78 mandátuma van, ezért egyedül nem képes olyan kormányt alakítani, amely bizalmat kapna a parlamentben.

Andrej Babišsal a többi parlamenti párt épp a folyamatban lévő büntetőeljárás miatt nem akar együttműködni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több ezren tüntettek a kormányfő ellen Csehországban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást