Pászkán Zsolt: a romániai ügy hátterében hatósági nyomásgyakorlás állhat

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. április 3. 16:04
A magyar kisebbség elleni romániai hatósági nyomásgyakorlás okán is fontos lehet az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés – mondta az InfoRádiónak az EuroCom romániai sajtófigyelő igazgatója.

Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottját március 9-én tartóztatták fel a román határrendészek, mikor Magyarországról Romániába utazott volna a Székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiafelvonulásra és tüntetésre. Miután megpróbált magyarázatot kapi több hatóságtól is a történtekre, nemrég a határrendészet küldte el számára határozatát, amelynek értelmében belépési tilalma nemzetbiztonsági okokból 2021. március 8-ig van érvényben, egy olyan törvénycikkely alapján, amely "közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból" teszi lehetővé, hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák uniós állampolgárok szabad mozgását Románia területén.

Dabis Attila az MTI-nek elmondta: a bukaresti táblabíróságtól fogja kérni a határozat érvénytelenítését. Az eset érdekessége, hogy bár a határozat március 9-ei keltezésű, aznap nem tudták neki bemutatni a határrendészek, sőt, a dokumentum reagál a külügyi megbízott későbbi közérdekű adatigénylésére.

Pászkán Zsolt, az EuroCom romániai sajtófigyelő igazgatója szerint ez az eset is egy, a magyar kisebbség elleni hatósági nyomásgyakorlás lehet.

"Gyakorlatilag beváltják azt, amire már többször figyelmeztettek a szakértők,

vagyis hogy a román nemzetbiztonsági törvényben a magyar közösség jogkövetelése nemzetbiztonsági fenyegetésként szerepel. Íme, ez itt testesül meg ebben a Dabis Attila elleni döntésben".

Az esetet Horváth Anna elítéléséhez hasonlóan aggasztónak nevezte az elemző. Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét a Román Hírszerző Szolgálat hónapokon át tartó megfigyelése nyomán március végén a kolozsvári táblabíróság befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt első fokon két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, amit több magyar szervezet is jogellenesnek tartott, például az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa.

Pászkán Zsolt szerint az ítélet "gyakorlatilag olyan lehallgatási jegyzőkönyvekre alapozva történt meg, amelyek magyar beszédet románra rosszul fordító, úgynevezett titkosszolgálati szakértők koncepciója alapján született. Itt tehát mindenhol fölsejlik az a fajta tisztkosszolgálati állam, amelyik fölülír jogszabályokat vagy törvényes eljárásokat".

Ezen ügyek miatt is fontos Pászkán Zsolt szerint az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója és az RMDSZ által közösen elindított nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés, amelyhez nemrég összegyűlt a szükséges 7 uniós tagországban az 1 millió aláírás.

"Ez egy nyomásgyakorlási eszköz lesz.

A kérdésben a diplomáciának, illetve nekünk polgároknak is nagy szerepünk lesz a továbbiakban".

Egy ilyen európai polgári kezdeményezés nem kötelezi, de jogalkotási javaslat előterjesztésére kéri az Európai Bizottságot.