Rendszerváltás Zimbabwéban

Infostart
2017. november 22. 12:39
Rendszerváltásként élik meg Zimbabwéban a 93 éves Robert Mugabe lemondását. Az utcákon spontán ünneplés kezdődött azt követően, hogy a sokak által diktátornak tartott ex-elnök eljuttatta lemondó levelét a parlamentnek, ahol épp megindult ellene az alkotmányos vádeljárás.

Ami a németeknek a berlini fal lebontása volt, az lehet Zimbabwének a hatalomhoz évtizedeken át makacsul ragaszkodó Robert Mugabe lemondása. Az államfő ellen éppen megindult a vádeljárás a parlamentben, amikor a törvényhozás elnöke megszakította az ülést, és felolvasta Robert Mugabe lemondólevelét.

A képviselők – Mugabe ZANU-PF kormánypártjának tagjai és az ellenzékiek is – egy pillanatig csendben maradtak, majd

üdvrivalgásban törtek ki, és egymást ölelgették.

Az utcákon pedig megindult az önfeledt ünneplés, ezrek vonultak ki a szabad ég alá, folyamatosan szóltak az autók dudái és a zene – sok lakos úgy éli meg a változást, hogy véget ér az elnyomás, és most már csak jobb lehet az élet.

Találgatások szerint Robert Mugabe olyan alkut kötött, amelynek értelmében sem őt, sem családtagjait nem lehet később vád alá helyezni, és vagyonát is megtarthatja. Ellenfelei különösen feleségére, az 53 éves egykori titkárnőre, Grace-re dühösek, aki szóba került férje utódjaként az ország élén. Költekezése miatt sokan Gucci Grace-nek vagy DisGrace-nek, azaz szégyennek nevezik. A Mugabe vidéki birtoka közelében élő szomszédok azt mondták, hogy Grace le akarta romboltatni a házaikat, mert ki akarta sajátítani a földjeiket.

Kommentátorok szerint a lemondás jól jött a ZANU-PF kormánypártnak – mivel az impeachment eljárás idején esetleg kellemetlen titkok derültek volna ki. Mugabe utódja most a néhány napja – a First Lady, Grace politikai karrierje érdekében – eltávolított volt alelnöke lesz. Emmerson Mnangagwa szintén a függetlenségi háború hőse, és Mugabe volt hírszerzési főnöke. Kemény módszerei miatt csak „Krokodilként” emlegették és a kormánypárt korrupcióval és autoriter módszerek miatt besározódott régi gárdájához sorolják.

Vajon képes lesz-e ő kivezetni az Afrika egyik legjobban képzett munkaerejével bíró országot a gazdasági hanyatlásból, amelynek nyomán sok lakos már bitcoinban és nem a saját valutában számol? Mnangagwa nemrég tért vissza Dél-Afrikából, és azt állította, hogy Mugabe meg akarta öletni.

„40 év Mugabe után most tényleg olyan ember kell nekünk, aki mellette állt?”

– kérdezett vissza az Independent híroldal riporterének Samuel Demba, 23 éves diák. „Ne aggódj, már Sammy, most ünnepelni kell, emlékezni fogunk erre a pillanatra. Nem sok jó hírrel szolgál az országunk” – kiabáltak rá barátai, miközben a fejére csavarták a nemzeti zászlót.

Az eufória sokakat magával ragadott, köztük a Zimbabwéból egy ideig kitiltott BBC-t is, amelynek esti híradójából úgy tűnt, mintha Mugabe egy emberként tartotta volna rabigában országát, és a ZANU-PF pártnak ebben nem sok szerepe lehetett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mugabe távozott – rendszerváltás Zimbabwéban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást