Nyerhet, de háttérbe kényszerülhet a milliárdos

Infostart
2017. október 20. 08:08
Csehországban a jobbközép ANO mozgalom győzelmére számítanak az elemzők a pénteken és szombaton rendezett képviselőházi választáson. Nem kizárt azonban, hogy a szervezet vezetője semmilyen állami tisztséget nem vállalhat majd el a személye körüli viták, illetve a korrupciós vádak miatt - mondta el Túry Gábor. Az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa szerint várhatóan hét párt szerez parlamenti mandátumot.

A cseh politikai rendszer az elmúlt időszakban felaprózódott – jelezte az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa, hozzátéve, hogy a hagyományos pártok – a polgári demokraták és a szociáldemokraták – népszerűsége mélyponton van. Túry Gábor szerint az ANO, a szociál- és a kereszténydemokraták jelenlegi hármas koalíciójából az előbbi lehet a nagy nyertes.

„Az előző választáson 18,6 százalékot kaptak, most 30-31 százalék közé várják őket. A meglepetés az lenne, ha a Szabadság és Közvetlen Demokrácia és a Pirati, azaz Kalózok nevű, eléggé radikális párttal állna össze, amelyek nyíltan Európa-ellenesek. Valószínű, hogy a szociáldemokratákkal kormányoz majd tovább, ha nem akarja teljesen elszigetelni az országot. De nyitott a kérdés.”

Túry Gábor hozzátette, nem valószínű, hogy az ANO összeállna a két szélsőséges párttal.

„Az egy nagyon rossz szcenárió lenne.”

A szociáldemokraták az ANO elnökét, Andrej Babist vállalhatatlan miniszterelnöknek nevezték, de az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa szerint van olyan verzió, hogy úgy állapodnak meg, hogy még a kormánynak sem lenne tagja. Túry Gábor szerint ez, a háttérbe húzódása a legvalószínűbb, annál is inkább, mert lehet, hogy a másik két párt számára sem lesz vállalható.

„Jelenleg büntetőeljárás folyik ellene korrupció vádja miatt.”

A szeptemberi közvélemény-kutatások szerint hét párt jut be a parlamentbe, de ha a bizonytalanokat - 20 százalék azt sem tudja, egyáltalán elmegy-e szavazni - sikerül mozgósítani, több párt is lehet az alsóházban – mondta az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyerhet, de háttérbe kényszerülhet Andrej Babis
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást