Mi rosszabb: a halálbüntetés vagy az életfogytiglani börtön?

Infostart
2017. október 11. 19:40
Szingapúrban nem mérlegelhet a bíróság, akit akár kis mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt elítélnek, az halálbüntetést kap. Ez az eljárás sérti a nemzetközi jogot – hívta fel a figyelmet az Amnesty International a Halálbüntetés elleni Világnap alkalmából.

Demeter Áron, a civilszervezet emberi jogi szakértője az InfoRádiónak elmondta, hogy az Amnesty International minden év áprilisában nyilvánosságra hozza az előző év halálbüntetés-statisztikáit.

A 2016-os adatok szerint a világ 193 országából 141 ország eltörölte ezt a végletes szankcióformát. Húsz éve csupán 64 állam mondhatta el ezt magáról – tette hozzá a szakértő.  Továbbá tavaly 37 százalékkal csökkent a kivégzések száma: huszonhárom országban valamivel több mint ezer ember lelte halálát ilyen módon.

Kínában a halálraítéltek száma államtitoknak minősül, így az erre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre a kommunista állam esetében. Az viszont biztosnak látszik, hogy az ázsiai ország egymaga több elítélttel végez, mint a világ többi állama összesen – jelezte a jogász.

Bár a halálbüntetést a nemzetközi jog kizárólag a legsúlyosabb életellenes bűncselekmények szankcionálásaként engedélyezi, egyes országok – így Malajzia és Szingapúr – kábítószer birtoklása esetén is alkalmazza, ráadásul automatikusan, tehát a bíróságnak lehetősége sincs mérlegelni.

A halálbüntetésnek nincsen semmilyen elrettentő hatása

– hívta fel a figyelmet az emberi jogi szakértő. Sőt egyes felmérések szerint az életfogytiglani börtönbüntetés nagyobb erővel bír.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Halálbüntetés elleni Világnap
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást