Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki, összeül az ENSZ BT

Infostart
2017. szeptember 15. 07:32
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely Japán területe fölött is áthaladt, majd a Csendes-óceánba csapódott. Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.

Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba lőtték föl az újabb észak-koreai ballisztikus rakétát, amely így átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd a Csendes-óceánba csapódott. A dél-koreai katonai források szerint körülbelül 3700 kilométeres hatótávolságú rakétáról van szó, amely mintegy 770 kilométeres magasságban repült.

Néhány héten belül ez már a második észak-koreai rakéta, amely Japán felett repült el, a szigetország kormánya ezúttal sem késlekedett és azonnal határozottan elítélte a rakétatesztet. Abe Shinzo japán miniszterelnök teljességgel elfogadhatatlannak nevezte a kilövést, amely – mint mondta – a nemzetközi közösség békés megoldást szorgalmazó erős és együttes akarata ellen hat.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának etióp soros elnöke bejelentette, hogy ma rendkívüli ülést tart a testület a történtek miatt. Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója közleményben kínai és orosz szankciókat sürgetett, mint írta: "Kína szállítja a fűtőolaj nagy részét Észak-Koreának, míg Oroszország a legnagyobb foglalkoztatója az észak-koreai munkaerőnek". James Mattis amerikai védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy az észak-koreai rakéta "japánok millióit rémítette meg és késztette arra, hogy fedezékbe vonuljanak".

Legutóbb a hét elején szavazott meg újabb szankciókat Észak-Korea ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsa, válaszul Phenjan szeptember 3-án végrehajtott kísérleti hidrogénbomba-robbantására. E szankciók megtiltották az észak-koreai textilexportot és felső határt szabtak a nyersolajimportnak.

Minderre Phenjan csütörtökön azzal fenyegetőzött, hogy nukleáris fegyvereivel "elsüllyeszti" Japánt, valamint "hamuba és sötétségbe" borítja az Egyesült Államokat, mert támogatták a kommunista országot szankcionáló határozatot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki, összeül az ENSZ BT
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást