Trump: "Jobban jársz, ha összeszeded azokat a szavazatokat..."

InfoRádió
2017. július 25. 17:29
Washingtonban ismét szavaz a szenátus az új egészségbiztosítási törvényről. Míg Trump egészségügyi miniszterét viccesen kirúgással fenyegette meg, McCain frissen diagnosztizált agydaganata és műtéte ellenére is részt vesz a voksoláson.

Talán az eddigi legkomolyabb erőpróba vár Donald Trumpra kedden a szenátusban. A százfős testületben ugyanis szavaznak az elnök és a republikánusok fő választási ígéretéről, az új egészségbiztosítási törvényről, ami leválthatja az Obamacare-t.

A voksolásnak immár harmadszor futnak neki, eddig ugyanis nem sikerült keresztülvinni az egyébként republikánus többségű szenátuson az elképzelést. Az ok, hogy mindössze két fős a többségük, és több politikus egyszerűen nem hajlandó elfogadni az elképzelés egyes részleteit. Pedig elsősorban emiatt a törvény miatt hosszabbították meg az ülésszakot két héttel.

A kialakult helyzet komolyságát jól mutatja, hogy az agydaganattal küzdő John McCain, a Republikánusok befolyásos és meghatározó arizonai szenátora minap kiderült betegsége ellenére ma csak azért utazik vissza Washingtonba, hogy részt vegyen a szavazáson. A 80 esztendős politikus orvosai a múlt héten állapítottak meg, hogy a politikusnak agresszív agydaganata van. A veterán politikust előző pénteken műtötték meg, vérrögöt távolítva el a koponyájából.

De még az ő visszatérésével sem biztos a többség. Sajtóinformációk szerint mintegy féltucat szenátor voksa egyelőre bizonytalan. Donald Trump éppen – nagy nyilvánosság előtt – finoman megfenyegette Tom Price egészségügyi miniszterét.

„Vagy összeszeded azokat a szavazatokat... jobban jársz, ha összeszeded, vagy azt kell mondjam, Tom, ki vagy rúgva” - mondta az elnök több tízezer ember előtt a nyugat-virginiai Beaver városában rendezett országos cserkésztalálkozón nagy ovációt és nevetést kiváltva hallgatóságából. Azt azonban nem lehet tudni, Donald Trump mennyire gondolta ezt a fenyegetést komolyan.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az eddigi legkomolyabb erőpróba vár Trumpra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást