Itt a nagy Brexit-fordulat: már nem az EU, hanem Nagy-Britannia van válságban

Infostart
2017. július 8. 11:11
Egy éve még úgy tűnt, az Európai Unió van válságban a Brexit miatt, mára azonban Nagy-Britannia került válságba, és az unió korábban nem látott egységet mutat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bruxinfo főszerkesztője, Gyévai Zoltán.

A Brexit tárgyalásokon megfordult az erősorrend, jelenleg Nagy-Britannia van szorult helyzetben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gyévai Zoltán, a Bruxinfó főszerkesztője.

„Eltelt egy év. Az óra ketyeg, hiszen márciusban beadták a britek a hivatalos kilépési kérelmüket, azóta hónapok teltek el.

A brit oldalon ahelyett, hogy tisztult volna a kép, egyre bonyolultabbá válik.

Egy olyan kormánnyal kezd tárgyalást az Európai Unió, amelyiknek igazából nem nagyon van felhatalmazása. Nagy-Britanniában is látszik a legutóbbi felmérések szerint, hogy azok az emberek, akik korábban a Brexitre szavaztak, most lehet, hogy megmásítanák a véleményüket. Ilyen helyzetben egy kormánynak nagyon nehéz tárgyalnia” - fejtette ki a Bruxinfó főszerkesztője.

Az Európai Uniót ugyanakkor összerázta a Brexit, egy korábban elképzelhetetlen egységet teremtve – tette hozzá Gyévai Zoltán.

Ha az Európai Unió egy évvel ezelőtt válságban volt a Brexit miatt, most fordult a helyzet:

"Nagy-Britannia van válságban, az Európai Unió oldalán pedig elég felhőtlennek tűnik az ég”

- véli a szakértő.

A Bruxinó elemzője szerint a tárgyalási menetrend kialakításában az Európai Unió jól taktikázott, diktálhatja a tempót.

„Az első része azokról a kérdésekről szól, amelyek mindegyikőnk érdekei – például az állampolgárok jogainak rendezése. De az észak-ír-ír határ átjárhatóságának biztosítása nagyon fontos kérdés, hiszen ez Nagy-Britannia belbékéjére is vonatkozik. Az Európai Unió volt annyira ravasz, hogy csak a második szakaszban – és azt ő mondja meg, hogy mikor – indulnak a jövőben kapcsolatokról szóló tárgyalások, amik a britek számára a legfontosabbak” - idézte fel Gyévai Zoltán.

A brit kilépés után teljesen át kell írni az Európai Unió költségvetését, a kevesebb bevételhez azonban több feladat és több kiadás, például védelmi kiadás is párosul – mondta Gyévai Zoltán.

A Bruxinfó főszerkesztője hozzátette: várhatóan az agrár és a kohéziós keretekből vonják el a legtöbb pénzt.

Hozzátette: „az nyilvánvaló, hogy a vágások nem terjedhetnek ki csak erre a két területre. Mindenhonnan megpróbálnak majd lecsipegetni, de a legérzékenyebben nyilvánvalóan ezt a két területet fogja érinteni, hiszen itt van a legnagyobb tömegű pénz, amit esetleg el lehet vonni.”

Gyévai Zoltán elmondta: egyelőre nem tudható, hogy az eurózónán belül lesz-e mélyebb integráció, vagyis az eurozónának lesz-e saját költségvetése. Mert ebben az esetben a Bruxinó főszerkesztője szerint

azoktól az országoktól veszik el a kieső pénzt, amelyek az unióhoz tartoznak, de az eurozónához nem.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már nem az EU, hanem Nagy-Britannia van válságban a Brexit miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bővebben a Brexit-tárgyalásokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást