Magyarellenes hisztéria van Romániában

Infostart
2017. július 1. 08:04
Magyarellenes hisztéria alakult ki az elmúlt hetekben Romániában. A magyar közösséget támadó kijelentések azért erősödtek fel, mert az RMDSZ a kisebbségi jogok elfogadásáért cserébe megszavazta a magát már egyszer feloszlató, majd a kormányfő személyét leszámítva ismét felálló új román kormányt – magyarázta az InfoRádiónak Pászkán Zsolt, a EOROCOM romániai sajtófigyelő igazgatója.

„Van egy alapjáraton járatott magyarellenesség úgy a politikai életben, mint ahogy a médiában is. Ez azért csúcsosodott most ki, mert a szociáldemokrata párt az RMDSZ szavazataiért belement volna abba, hogy olyan jogszabályok is elfogadásra kerüljenek, amelyek már 12 éve a parlament előtt állnak és a fiókban porosodnak” - mondta Pászkán Zsolt.

Ilyen jogszabály például a kisebbségek jogállásáról szóló törvény, mely számos területen olyan jogokat ad meg, amelyek Európában máshol már évtizedek óta vagy még annál is régebben léteznek. Másrészt pedig például bevezette volna azt is, hogy március 15-e a magyarok számára alternatív, tehát csak magyarokra érvényes országos ünnep lett volna – fejtette ki a vezető.

Pászkán Zsolt szerint a román belpolitikai életben mintegy gombnyomásra elindult kampány oka az volt, hogy

valakiknek érdeke volt, hogy a figyelem elterelődjön a szociáldemokrata párt belső válságáról, és fel tudjanak mutatni egy olyan ellenséget, akik büntetlenül támadhatók és megalázhatók.

„Ebben a folyamatban az a szörnyű, hogy nemcsak olyan politikusok szólaltak meg, akikről tudjuk, hogy több pénzt kérnek, hanem olyan véleményvezérek is beálltak ebbe a kórusba, akikről eddig azt lehetett feltételezni, hogy legalábbis racionálisak” - tette hozzá.

Az EOROCOM romániai sajtófigyelő igazgatója szerint

ez az esemény megmutatta, hogy úgy a média, mint a politika bizonyos kérdésekben gombnyomásra működik.

„Ez egy figyelmeztető jel akár a magyar politikai és kormányzati vezetőség felé is, hogy ennek tudatában kell majd különféle stratégiákat felépíteni” - részletezte.

Pászkán Zsolt elmondta, hogy a múlt héten átment két olyan jogszabály – szinte fű alatt –, ami megalapozta az RMDSZ pozitív szavazatát: közösségi jogok terén bővítették a lehetőségeket. Ilyen például a magyar diákok differenciált román nyelvi érettségije.

Eddig ugyanis a magyar diákoknak pontosan ugyanolyan tanrend szerint kellett érettségizniük román nyelvből, mint a román diákoknak. Ez olyan, mint ha valakinek angol nyelven nem a társalgásból kellene vizsgáznia, hanem Shakespeare eredeti, korabeli angol nyelvű szövegéből. Ez egy pozitív előrelépés – fejtette ki a vezető.

Mivel ezek szerepeltek a szociáldemokrata párt és az RMDSZ között kötött parlamenti megállapodásban, így ez volt az indok. A szociáldemokrata párt pedig keresztülvitte, és megteremtődött a feltétel ahhoz, hogy az RMDSZ-nak legyen valamilyen oka arra, hogy megszavazza a kormány – magyarázta az EOROCOM romániai sajtófigyelő igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyarellenes hisztéria van Romániában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bővebben a romániai eseményekről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást