Hatalmas botrány robbanhat

InfoRádió
2017. június 7. 20:26
A Watergate-ügy, amely Richard Nixon elnök lemondásához vezetett, elhomályosulhat annak a botránynak az árnyékában, amely a Donald Trump környezetének orosz kapcsolatait firtató vizsgálatok után kirobbanhat - idézte a Business Insider James Clapper titkosszolgálati szakértő véleményét.

Egy több mint ötvenéves hírszerzői múlttal rendelkező amerikai szakember úgy véli, hogy a Donald Trump elnök környezetének orosz kapcsolatait firtató vizsgálatok nagyobb botrányt eredményezhetnek, mint amekkora a Richard Nixon elnök lemondásához vezető Watergate-ügy volt. A Business Insider cikkét a napi.hu idézi.

A Watergate-botrányban kiderült, hogy republikánus Nixon az 1972-es választások alatt lehallgatta a Demokrata Párt kampányközpontjában folyó beszélgetéseket.

Clapper már John F. Kennedy elnöksége alatt, az 1960-as évek elején az USA hírszerzésénél dolgozott és még az előző államfő, Barack Obama idején is vezető beosztást töltött be ebben a szakmában. Mint mondja, minden elnököt lojálisan szolgált pártállására való tekintet nélkül,

ám Trumppal más a helyzet.

Ma már magánemberként mondhatom, hogy rettenetesen aggaszt az a támadás, amely az amerikai politikai rendszert kívülről és belülről éri - fejtegette. Kívülről Oroszország rontott rá kiberakcióval a demokratikus berendezkedésre, belülről az elnök maga az, amely bomlasztja a demokratikus ellensúlyok rendszerét.

Clapper egyszerűen érthetetlennek tartja, hogy a Donald Trump környezetének tagjai miért keresték vagy fogadták el az oroszok társaságát. A hírszerző szakember úgy véli, hogy a két nagy párt és az amerikai nemzet jövője szempontjából is életbevágóan fontos kideríteni, mi van ennek az ügynek a hátterében.

Azt ugyanakkor nem tudja, hogy lehet-e valaki kezében "füstöltő pisztoly" - tette hozzá arra célozva, hogy mindent elsöprő tények derülhetnek ki.

Vélhetően nem véletlen, hogy Clapper éppen James Comey volt FBI-igazgató szenátusi meghallgatása előtt egy nappal szólalt meg. A hírszerzési bizottság tagjai minden bizonnyal rá fognak kérdezni, hogy igaz-e az a kiszivárogtatott hír, miszerint Trump nyomást gyakorolt rá, hogy állítsa le a számára kínos FBI-vizsgálatot.