Megvan Trump első vendége

InfoRádió / MTI
2017. január 22. 13:12
Theresa May brit kormányfő lesz az első külföldi állami vezető, akit Donald Trump amerikai elnök fogadni fog - jelentette be Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője.

Spicer szavai alapján nem derült ki világosan, de a két politikus csütörtökön vagy pénteken találkozik majd Washingtonban.

A szóvivő azt is közölte, hogy Trump január 31-én találkozik majd Enrico Pena Nieto mexikói elnökkel, akivel kereskedelmi, bevándorlási és biztonsági kérdésekről egyeztetnek. Az amerikai elnök a választási kampányban azt ígérte: falat emel az amerikai-mexikói határ teljes hosszában, és újratárgyalja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), melynek Mexikó is részese. Emellett büntetővámmal fenyegette meg az autóikat Mexikóban gyártó autógyárakat, s az illegális, mexikói bevándorlók kitoloncolását ígérte.

Pena Nieto szombaton telefonon beszélt az amerikai elnökkel, s mint a mexikói elnöki hivatal közölte: "nyitott párbeszédet" ajánlott az új amerikai kormányzatnak, amely mindkét országnak hasznára válik, s tiszteletben tartja mindkét ország szuverenitását.