Magyar diákok szenvedtek súlyos balesetet Olaszországban

InfoRádió / MTI
2017. január 21. 07:11
Tizenhatan haltak meg a középiskolás diákokat szállító magyar autóbusz péntek éjjeli olaszországi balesetében, a sérültek száma 39 - jelentették hírügynökségek az olasz tűzoltóság közlésére hivatkozva.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint egy Franciaországból hazafelé tartó magyar buszról van szó, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak. Az olasz mentőszolgálat szerint több tucat sérültet kellett kórházba szállítani, miután a jármű oszlopnak ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt.

A Corriere della Sera című olasz napilap weboldala szerint hét holttestet emeltek ki a roncsok közül, de hozzátették, hogy az áldozatok száma tovább emelkedhet. Az Agi olasz hírügynökség azt írta, hogy a busz francia sofőrje is az áldozatok között van.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel azt mondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd a védőfalnak csapódott.

A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá.

"Azt kell sajnos mondanom, hogy a helyzet súlyos" - fogalmazott a sajtófőnök.

A milánói magyar konzul már a helyszínen van, a kórházakat keresi fel - három veronai intézménybe vitték a sérülteket -, és próbál minden segítséget megadni. Hozzátette, hogy Milánóból minden munkatársuk Veronába utazik, és a római konzul is elindult oda.

"A miniszter utasításának megfelelően két konzul Budapestről is útnak indult, hogy a szükséges segítséget megadja" - mondta.

A külügyminisztérium minden információt megad a szülőknek, de még nincs a busz minden utasáról névre szóló információjuk, ezeket igyekeznek megszerezni.