„Halálra fagyunk” - továbbra is keresik a túlélőket a lavina után

InfoRádió
2017. január 19. 17:46
Három holttestet emeltek ki egyelőre a lavina által betemetett közép-olaszországi szállodából, és mintegy harminc embert továbbra is keresnek.

Továbbra is zajlik a mentés az olaszországi lavinakatasztrófa helyszínén. Az abruzzói Rigopiano hegyi szállóban több mint húsz turista és a személyzet hét tagja tartózkodott, amikor a hegyekből lezúdult hótenger betemette. Az épület egyik része leomlott, másik részét többméteres hó fedi be.

„Nem tudunk túl sokat tenni. A szerkezet összeomlott. Sokkal inkább hasonlít egy rakás törmelékhez, mint egy szállodához. Majdnem teljesen elpusztult az épület. Kiérkeztünk, kiabáltunk, de nem hallottunk hangokat, válaszokat. Ásunk, és embereket keresünk” - mondta Antonio Crocetta, a mentőcsapat vezetője.

Hozzátette, hogy sok halott van, de pontos számot nem közölt. Egyelőre három holttestet emeltek ki, és két túlélőt találtak, akiket kórházba is szállítottak. Egyikük felesége és két gyermeke az épületben ragadt, és azért maradt életben, mert kiszaladt a hotel előtt parkoló autóhoz, hogy kivegyen valamit.

„Segítsenek, halálra fagyunk” - írták a szállodában ragadtak a mentőcsapatoknak az olasz média beszámolója szerint.

Olaszország középső részét - Lazio, Marche és Abruzzo régiók határán - szerda délelőtt rázta meg három közepes erejű földrengés. Ezt követően Pescara közelében lavina zúdult egy kis szállodára.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nem tud arról, hogy lenne magyar áldozata a szerdai közép-olaszországi földrengéseknek és lavinának.